Idézetek az önismeretről
Saját megítélésem a magam motivációiról többnyire puszta mítosz. Nem tudom, mit miért teszek.
Visszatekintve könnyű látni, milyenek voltunk tegnap vagy épp tíz évvel ezelőtt; mindig azt nehéz felismeri, hogy milyenek vagyunk most.
Ne becsüld alá a tagadás hatalmát!
Ami kívül esik a fókuszodon, nem olyan fontos, csak az emberek túl nagy hangsúlyt tesznek rá. Amit mindenki lát, az nem olyan érdekes. Amit te látsz, az már valami!
A pszichológusokról sokan úgy tartják, szerencsétlen emberek, akik ezt azzal palástolják, hogy más szerencsétleneknek próbálnak támaszt nyújtani. (...) Számos esetben így is van. Engem azonban kedvenc egyetemi professzorom intelme vezérel: addig nem tudsz segíteni, amíg te magad nem vagy rendben.
Az önbecsülésünk határozza meg, mit gondolunk magunkról, annak alapján vetjük meg a lábunkat a világban, és alakítjuk a kapcsolatainkat. Ha leértékeljük magunkat, nemtelen helyzetekbe keveredhetünk. Persze senkinek sem tökéletes az önértékelése, sőt, ez szituációnként változhat. De dolgozni lehet rajta. Időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki vagyok én, mit akarok az élettől? Sokszor azért sodródunk bele valamibe, ami egyébként távol áll tőlünk, mert nem figyelünk befelé, a valós igényeinkre. Hagyjuk, hogy mások kívülről irányítsanak minket, ha tetszik, az orrunknál fogva vezessenek.
Mi, férfiak sokkal gyengébb népség vagyunk, mint azt ti, nők, hiszitek. Csak ügyesen leplezzük.
Jobb megtudni, hogy ostoba voltam, mint vaknak maradni, és továbbra is ostobán viselkedni.
Nincs másom, csak a gesztusaim, és ezért néha muszáj eltúloznom őket.
Soha ne feledd, hogy az ember legfélelmetesebb ellenfele önnönmaga, saját dicsőségszomja, önimádata, fékevesztett énjének csapdája. Ez elfeledteti vele Istenét, népét, családját és természetes környezetét.
Két misztérium van. Az egyik, amikor valaki a szerepébe beöltözik. A másik, amikor a szerepéből kilép.
Ha énemet, halhatatlan lelkemet nem számítom, ha csak személyiségemet nézem: én bizony nem cserélnék senkivel. Semmilyen emlékemet nem engedném át másnak. A fájdalmasakat sem. Még a betegségeimhez is ragaszkodom: így és ennyire kizárólagosan az enyémek.
Nem azért vannak problémák az életedben, hogy megoldd őket. A gondokat azért kapod, hogy a megoldás közben megismerhesd önmagad.
Legyünk hálásak a tükörnek, hogy csak a külsőnket mutatja!
Túl sok az ember, túl sok a mozgás, túl sok a zaj. Nem hallom a saját gondolataimat.
Először ismerd meg önmagad, aztán ennek megfelelően öltözz fel!
Facebook
Pinterest