Idézetek az önismeretről
Unatkozók s halálra-untak, Bolondosan furcsák vagyunk, Fájdalmasak és búcsuzók S milyen furcsán nézzük magunkat S milyen furcsán néznek most minket. Csalódás-kő ránk nem zuhant S mégis sujtódottan, szédülten, Sustorgó ázott-fák a tűzben, Panasszal égünk, lángtalan.
Változás. Olykor észre sem veszed. Olykor egyszer csak fejbe vág. És olykor átfordulsz a sarkon, és valahogy más emberre ismersz magadban, és a világ sem olyan már, mint előtte volt.
Boldogságunk szempontjából sorsdöntő az egészséges önértékelés.
Semmi nem változik; ami változik: az ember saját maga. Nem az, hogy idősebb lesz, vagy ilyesmi. Nem éppen azért. Csak éppen megváltozik. Mondjuk, most kabátban megy. Vagy az, aki legutóbb a párja volt, skarlátot kapott, és most más a párja. Vagy a Miss Aigletinger helyettese viszi az osztályt. Vagy az ember hallotta, hogy a szülei reggel állati nagy parádét rendeztek a fürdőszobában. Vagy az ember csak elment az utcán egy pocsolya mellett, amin szivárványszínű benzinfoltok úsznak. Úgy értem, az ember kicsit mindig más, nem tudom ezt pontosan megmagyarázni. És még ha tudnám is, nem biztos, hogy akarnám.
Senkit nem lehet megváltoztatni. Neked kell megtalálni a magad rendjét, ha valóban rendet akarsz.
Nem sürgetem, nem várom, Nem bántom, nem sajnálom, Nem sajnáltatom magam, magam adom.
A boldogsághoz legalább annyira fontos tudnunk, kik nem vagyunk, mint azt, hogy kik vagyunk.
Még csak nem is teszek úgy, mint aki érti a világot. A nap fölkel. A nap lenyugszik. Jelenleg mindössze ennyi tűnik bizonyosnak.
Miért csináljuk ezt egész életünkben? Miért mindig csak a porszemet vesszük észre a szemünkben, és miért nem látjuk meg a hegyek, a mezők és az olajligetek szépségét?
Mi vagyok tehát én? Gondolkodó dolog. Mit jelent ez? Nyilvánvalóan kételkedő, megértő, állító, tagadó, akaró, nem-akaró, de ugyanakkor elképzelő és érzékelő dolgot is.
Minden ész egyetemes; minden bátorság egyedi. Minden ész névtelen; minden bátorság személyes. Ezért kell olykor bátorság a gondolkodáshoz, mint ahogy kell a szenvedéshez vagy a harchoz is: mert senki nem gondolkodhat helyettünk, se nem harcolhat helyettünk-, és mert az ész nem elég, az igazság nem elég, mert le kell győznünk magunkban mindazt, ami reszket vagy ellenáll, mindazt, ami inkább valami megnyugtató ábrándot vagy kényelmes hazugságot szeretne.
Sok mindent elfelejtettem, amiről azt hittem, hogy tudom, és sok mindent megtanultam, amit már elfelejtettem. Sok mindent látok, ami messze van, és sok mindent nem, ami itt van a szemem előtt.
Hogyan tudnánk felismerni, mi miatt betegeskedünk, ha egyáltalán azt se tudjuk, hogy betegek vagyunk?
Egy-egy dolog számunkra nem csupán azt jelenti, ami benne rejlik. Sokkal inkább jelenti azt, amit látni akarunk benne.
Ha a természetünket okoljuk hibáinkért, attól még nem változik meg hibáink természete.
Facebook
Pinterest