André Comte-Sponville
1952. március 12. —
francia filozófus
Ahhoz hogy szeretni tudjunk, késznek kell lennünk elfogadni a magányt, a sajátunkat és a másikét. Szeretni azt jelenti, hogy azt mondjuk valakinek: igen, szeretlek olyannak, amilyen vagy. Még ha nem is felelsz meg álmaimnak és reményeimnek, nagyobb örömet jelent az, hogy létezel, mint az álmaim.
Akiből hiányzik a humor, abból hiányzik az alázat, hiányzik a tisztánlátás, hiányzik a könnyedség.
A lét egy koszfolt az űr végtelenjében, és minden létezés tisztátalan.
Az alázatosak (...) lehatolnak kicsinységük, nyomorultságuk mélyére: oda, ahol már nincs semmi, ahol már minden van. Ott állnak egymagukban, meztelenül, mint akárki: álarc nélkül kitéve a szeretetnek és a fénynek.
Megbocsátani annyi, mint már nem gyűlölni, lemondani a bosszúról.
A részvét rokonszenv a fájdalomban, vagy a szomorúságban.
A múlt (...) az emlékezet kikötője az idő viharában.
A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat.
Minden ész egyetemes; minden bátorság egyedi. Minden ész névtelen; minden bátorság személyes. Ezért kell olykor bátorság a gondolkodáshoz, mint ahogy kell a szenvedéshez vagy a harchoz is: mert senki nem gondolkodhat helyettünk, se nem harcolhat helyettünk-, és mert az ész nem elég, az igazság nem elég, mert le kell győznünk magunkban mindazt, ami reszket vagy ellenáll, mindazt, ami inkább valami megnyugtató ábrándot vagy kényelmes hazugságot szeretne.
Facebook
Pinterest