Idézetek az önismeretről
Ne legyen másvalaki, aki a maga ura lehet.
A magamfajta ember a csókot azért hajszolja, hogy a szomorúságból szabaduljon.
A buták társasága azért veszélyes, mert felnagyítja a magunkról alkotott véleményünk.
Ha csekélységekben nem vagyunk szigorúak önmagunk iránt, nagy dolgokban, ha akarunk, sem lehetünk.
A szem, amelyikkel a világot látod, a te szemed. Külső szemeddel az emberekre figyelsz, belső szemedet megőrzöd önmagadnak. Amikor visszatekintesz, nem magadat látod, mert nem tükörbe nézel, hanem az embereket. Hogyan vélekedsz a többiekről? Amikor másokra figyelsz, amikor másokat ítélsz meg, úgy véled, szemed csalhatatlan. Milyennek látod önmagad? Amikor tükröt tartasz magad elé, egy számodra kedves lényt pillantasz meg. Ismert vonásait szereted, mert biztonságot nyújtanak neked; ismeretlen arcát, melyek olykor téged is meglepnek, megértéssel fogadod. Vajon ugyanígy teszel a többiekkel is?
Az első vélemény, amely eszünkbe jut, mikor hirtelen megkérdeznek valamiről, rendszerint nem a saját véleményünk, hanem a szokásos vélemény, kasztunkhoz, állásunkhoz, eredetünkhöz tartozó; az önálló vélemények ritkán úszkálnak a felületen.
Az ember annyit ér, amennyire önmagát értékeli.
A magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Sajnos a bankok nem fogadják el az Isten pénzét. De az élet igen. Úgy hívják: öröm. És ez csak akkor bukkan föl, ha megszabadulunk attól a hibás programtól, mely konokul működtet bennünket.
Ne lepődjenek meg, ha 50 évesen egyszer csak meglátnak a pályán. Ne nevessenek, értsék meg, a korlátok, ahogy a félelmek is, néha nem többek puszta illúziónál.
Dühös vagyok, követelő, mogorva, elégedetlen, féltékeny, bolondos, boldogtalan, házsártos is, gyakorta. Nagyon szeretlek, s így lettem nagyon rossz.
Sohasem szabad az első gondolatra hallgatni! Soha. Mert az a beteg társadalom által belénk nevelt reflex.
Bármilyen furcsán hangzik, te sem tudsz csalódni valaki másban, csakis saját magadban! A másik iránt érzett haragod kivetített érzelem. Mindaz, amit magadról gondolsz. Az ember ilyenkor magában csalódik, mert úgy gondolja, nem volt elég, amit adott.
Sima víz, mely meg nem mozdul, Szemközt velem, te vagy tükröm, Megőrizném én az arcom, Mit most látok, mindörökkön, Lelkemet a hosszú úton Romlatlanul tán megőrzöm.
Kezünkben tartjuk a sorsunkat, és minden kicsúszik a markunkból, csak azért, mert gyávák vagyunk... Igen, ez alapigazság... Érdekes, hogy mitől fél a legjobban az ember: az új lépéstől, az új, lényeges szótól.
Facebook
Pinterest