Idézetek az irodalomról
Az író pályája kezdetén, bármire határozza is el magát, nem tudhatja, hol, miből és kivel fog élni, és meddig tartanak ki mellette tulajdon művészi és erkölcsi erényei.
A gyermekkor színei, hangjai, illatai, kísérő zöngéi, az eszmélés egész gyönyörűséges tárháza igenis beleköltözik a művekbe, mivelhogy kitörölhetetlenül él az emlékezés legmeghittebb rejtekeiben, hiszen mai fogékonyságaink mind-mind a gyermekkor élményvilágában gyökereznek.
Az irodalom egyik nagy rejtélye abban áll, hogy ez a bizonyos lényeg vagy szubsztancia, amit az író és az olvasó egyaránt érzékel, mindkettejükön kívül helyezkedik el, valahol egy könyvoldalon, egy papírlapon.
Az írás a messzeség nagy szimbóluma; nemcsak a távolságé, de mindenekelőtt a tartamé: a jövőé, az örökkévalóság igenléséé. A beszéd és a hallás mindig a közelnek és a jelennek szól; az írás segítségével viszont olyan emberekhez beszélhetünk, akiket soha nem is ismertünk, vagy akik még meg sem születtek: az ember hangját még évszázadokkal halála után is hallják.
Az írás csak részben tudatos tevékenység, az ember maga se tudja, hogy mi miből táplálkozik.
Az írói lét egyfajta parazitalét; jár az író a világban, és amit csak összeszed véletlenül vagy készakarva a környezetéből, azt mind esztétizálja, tehát belefoglalja a műveibe.
A legtisztább verseket is tönkreteheti egy anyák napi ünnepély, amikor fehér zokniban, kisdobos-nyakkendőben kell szavalnia az embernek.
A jó vers (...) az emberi létezés hihetetlen mélységeit és csodáit tudja felvillantani.
Nagy olvasók nélkül nincs nagy irodalom.
Nemcsak a novella, minden úgy születik, hogy formát keres egy érzés, egy gondolat vagy egy történet. És megvan az ideális terjedelme mindennek.
A költőnek semmi nem tabu, minden a költészet tárgya, amivel az életében találkozik.
Ha meg akarod előzni a klasszikusokat, írj előszót a műveikhez.
Az igazi haikunak olyan egyszerűnek kell lennie, mint a zabkása, de mégis láttatnia kell velünk a valódit, mint minden idők alighanem legnagyszerűbb haikuja, ami így szól: "Nézd, hogy ugrál a veréb a verandán át nedves lábakkal." Ez Siki. Látod a nedves lábnyomokat, mint valami látomást a fejedben, ugyanakkor ebben a néhány szóban látod a sok esőt is, ami aznap esett, és szinte érzed a nedves tűlevelek illatát.
Mindannyian Gogol köpenyegéből bújtunk Dosztojevszkij börtönébe.
Verset ne írj, csak akkor, Ha magadat megérted! Hogy nem te vagy a versért, Hanem a vers teérted!
Facebook
Pinterest