Idézetek az irodalomról
Az ősember óta nagyjából ugyanazokat a történeteket ismételgetjük, bármilyen sivár is ezt belátnunk. Tesszük mindezt azzal a meggyőződéssel, hogy ez a mi egyedi, megismételhetetlen történetünk, és ez csak velünk eshetett meg.
Nincsen hangzatos válasz arra, hogy milyen a világ. A történet sosem válik igazsággá. Nem válaszolhat arra, hogy milyen a világ, de a válasz lehetőségét megteremtheti.
Ahogy az ember tud vonzódni egy olyan filmhez, aminek tulajdonképpen nincs igazi cselekménye, nem történik semmi, egyik helyről a másikra mennek, és mondjuk csak a szereplők nagyon közeli és finom arcjátéka tükröz valamit a háttérben zajló drámából, úgy a történetmesélőnek sem mindig a cselekményre kell fókuszálnia.
Az én önéletrajzom sokkal inkább az, amit én írok, nem ami velem, estleges személlyel, megesik. Önélet az, amit én hozok létre. És ha ezt megértjük, onnantól teljesen mindegy, hogy én mit éltem meg fizikailag az életemben.
Az igazi, jó gyerekirodalomban megvan a gyerek spontaneitása, humora, és ott van, nem tolakodóan, a felnőtt tudása, arányérzéke is.
Az biztos, hogy a gyerekkori olvasmányok meghatározóak, hogy egy erős benyomás aztán el tudja dönteni, hogy valaki olvasóvá lesz-e. Ha beszippantja egy könyv, és megérzi, micsoda boldogság egy történet örvényének legmélyébe kerülni, akkor később is keresni fogja ezt az érzést. A vers pedig, szerintem, olyasfajta örömet tud ébreszteni, otthonosságot és vágyakozást valami idegenség iránt, mint egy titokzatos, állandóan kísértő dallam, ami vissza-visszatér az emlékezetünkbe.
Az irodalmi rejtélyek okai sokféle tényezőben kereshetők: az író bonyolult jellemében, az életrajz homályos pontjaiban, az életmű alakulásának megmagyarázhatatlan fordulataiban. Jellemhibák, eltitkolt vonzalmak, betegségek, életrajzi és történelmi katasztrófák, ideológiai pálfordulások, vallási vagy politikai megtérések eredményezik valamely életmű nehezen megfejthető vonatkozásait.
Én a vers szövegét mindig úgy értelmezem: ez is valamit elmesél, mintha egy filmet néznék meg. És amit én látok, azt próbálom mással is láttatni. Igyekszem létezővé tenni, életre kelteni a helyzetet, amit a szöveg megmutat. Nem biztos, hogy így kell verset mondani, de én így tudok, engem a vers így érdekel. És csak azt tudom jól elmondani, ami valamiért közel áll hozzám, ami valahogy megfog.
Egy drámaíró, s ezt kevesen tudják, a következőkből áll: először is egy ötletgyárosból, akinek ki kell találnia a témát, s felépíteni a darab vázát; aztán jön a gürcölő, aki megírja a darabot; végül a gyűjtő, aki megzenésíti a dalokat, összeszedi a kórusokat és az együtteseket, és beilleszti őket a megfelelő helyzetekbe.
Az aforizmagyűjtemény könyv ugyan, de nem kell elolvasni.
Ej, ti költők, mit tudtok az életről? Fogtok egy pohár vizet, az asztalra teszitek, oszt már álmodjátok is beléje a kicsi cseppet, mely kivájja a nagy sziklát. Meg az óceánt, amely elhordja a nagy hajót. Meg a szűziesen érintetlen tengerszemet. Meg a tavaszi záport, melyben kacagnak a szerelmesek. Meg még a hóolvadást, mely árvízzel sodorja el a házakat. A mosdás utáni tisztaságot. A szomjoltás jóérzését. A fagyból bejőve behörpölt leves zamatát. A lucskos bőrig ázást. A kád vizet, mely megöregíti ujjunkon a bőrt. Havat, latyakot, jeget, kocsonyát, fröccsöt. Könnyet, vért, sejtnedvet.
Egy jó előadás, tudományos munka vagy akár irodalmi mű szinte mindig tartalmaz idézeteket.
Az élet szenvedés, talán a rossz szövegek is azért íródnak, hogy erre emlékeztessenek.
Magyar író nem vásárol könyvet, mert nincs rá pénze.
A science fiction az ötletek irodalma.
Facebook
Pinterest