Horváth Csaba
1967 — irodalomtörténész
A beszélgetők élete azért lesz teljesebb, mert meghallgatják és kimondják azokat a mondatokat, amelyek a másik jelenléte nélkül nem születtek volna meg. Ezért lesz beszélgetőtárs minden olvasó.
Az ember egyszerre akar idősebb lenni a saját koránál, de semmiképpen nem szeretne olyan öreg lenni, mint a szülei. És akkor egy nemzedéket átugorva megpróbál a fiatal nagyapjára hasonlítani.
Nincsen hangzatos válasz arra, hogy milyen a világ. A történet sosem válik igazsággá. Nem válaszolhat arra, hogy milyen a világ, de a válasz lehetőségét megteremtheti.
A művész olyan teremtő erővel bír, mint az Isten, aki egyrészt öntörvényűén teremt, másrészt pedig része is annak, sőt el is szenvedi azt a világot, amit létrehoz.
Úgy működik az ember, hogy ha túl sok rosszat kap az élettől, akkor valahol vissza is kell adnia.
A beszélgetésnek, ha van ilyen műfaj, a köztesség a lényege: a két beszélgető közötti térben, a kérdés és a válasz köztes idejében történik meg. Kötetlennek tűnik, de van szerkezete; szakmai, mint egy tanulmány, de érezhetően személyes is. A stílusa pedig egyszerre viseli magán a nyilvános megszólalás és a magánbeszéd jegyeit.
Facebook
Pinterest