Idézetek az irodalomról
Ahhoz, hogy behálózzuk az olvasót, meg kell újítanunk a kliséket.
Hiába szép a szöveg, ha nem érted, megette a fene.
Amikor valaki ír egy regényt, az ötlet sohasem eredeti. A tudományban viszont olyan dolgokat figyel meg a kutató, amiről senki sem tudott korábban.
A "laikus" olvasók jelentős része azt tartja jó vagy szép műnek, ami tetszik neki. Kérdés, az olvasók mekkora része rendelkezik külön mércével, a tetszés és a művészi érték fokozatának megállapítására, ugyanis viszonylag ritkák az ilyen minősítések, mint a "tetszett, bár nem tartom nagy műnek", "kétségkívül értékes műalkotás, ám nekem nem tetszett, mert nem felel meg az ízlésemnek".
Törjenek rád az írások a váratlanság erejével, ne készülj föl, úgyse lehet rendesen semmire.
Írni mindenki tud, aki ráér.
A betű csak illúzió, a szöveget a kultúrád rakja össze, egy pont után jön egy nem pont, de a szemed elintézi, hogy végül vonalnak lássad.
Ha egy szöveg a hibát eszközként használja, értelemszerűen javíthatatlanná (tehát a lehetséges legjobbá) válik.
A téboly és az irónia egymás formái.
A nyelv egy eszköz, amivel közölsz valamit, és lehetnek ugyan szép fodrai meg díszei, de hogy eleve fejjel lefelé fordítsuk - mint ami megtörtént a 70-es évektől a magyar irodalomban -, azt én sohasem akartam.
Aki meghal, az megszűnik létezni. Nincs, tehát megszólíthatatlan. A hamu elszáll a széllel, a lélek nem bolyong negyvenkilenc napig, nem jár közöttünk, nem figyeli, mennyire hiányzik és kinek. Néha mégis előfordul, hogy a test és a vér eltűntével itt marad valaki. Írónak kell hozzá lenni.
Az emberi irodalom és művészet hallucinál, mi sem természetesebb ennél. Ez valószínűleg munkahelyi ártalom, olyasmi, mint amikor beomlik a bánya, léket kap a tengeralattjáró, vagy leolvad a hűtőszekrény.
Az olvasás művészetének első alaptörvénye: olvassunk jó könyveket.
Nagy költő nem tévedhet. Ösztönére hallgat, s úgy ír, úgy él és úgy hal meg, ahogy illik.
Tök mindegy, hogy az író kinek ír: magának, az olvasónak, a kritikusnak, a kánonnak, az Istennek, az örökkévalóságnak. Úgyis csak azt tud írni, amit a tehetsége és a szorgalma megenged. (...) Az írói szándék és a végeredmény tehát két külön dolog. Csak a könyv számít, az, hogy az író milyen hülyeségeket beszél össze, az már nem annyira. Az idővel lekopik.
Facebook
Pinterest