Idézetek az irodalomról
Néha azt hiszem, hogy egy úriember nem megy el írónak. Az író kifosztja mások életét. De mit csináljon szegény. Ez a dolga.
Az irodalom feneketlen fölfordulás, a szívre mért kiheverhetetlen csapás, valami elementáris bátorság és bátorítás, és ugyanakkor mégis olyasvalami, mint a halálos betegség.
Mindig meg akartam halni, s mindig írtam helyette egy könyvet.
Az írókat azért fizetik, (...) hogy "úgy tegyenek, mintha", és tudjanak épp annyit meríteni közös valóságunkból, amennyi az általuk kitalált világ hihető tálalásához kell. Úgyhogy csak semmi huncutság, az írásművészet nem alku tárgya, az író nem lehet hűtlen az olvasóhoz, hogy álruhát öltve folyton át- meg átlépje, oda-vissza, a képzelet és a való határát.
Ebben az országban három dologhoz mindenki ért: a focihoz, a politikához és az irodalomtanításhoz.
Ha az ember verset ír, előbb-utóbb elküldi őket egy lapnak. És a lap előbb-utóbb vagy leközli, vagy nem közli le. És ha leközli, az ember vagy tud örülni neki, vagy nem. És ha tud, akkor van egy boldog éjszakája. És ha nem tud, akkor van egy pocsék élete.
Ki mondhatja el, hogy jókor tett pontot a sor végére? Temérdek sor van, egyik sem befejezett, elég egy toldalék, s az egész értelme megváltozik.
Jó olvasó holtig olvas.
A leírt szavakban nagy erő van.
A mese gyógyít, szórakoztat, mert örök.
Amikor a szerző (...) a megtisztulás szándékával ragad tollat, nem okvetlenül az olvasók érdekeit szolgálja.
Érdemes megfigyelni, hogy a nő mily mértéktelenül változik térben és időben. Változik a férfi is, de ez a változás inkább alkalmazkodás a nőhöz. A férfit minden korban egyfajta állandó törekvés jellemzi, a nőt viszont más-más. A nő arcát legjobban az irodalom tárja fel. Kérdéses, ábrázolják-e, vagy alkotják a nőt a költők? De ha olyannyira alkotják is, felfogásuknak a valósághoz kell igazodnia. Mondják, a nőkben tükröződik vissza legteljesebben egy-egy korszak. A nők örökösen fiatalok, öröklétig változnak, hogy minél könnyebben illanjanak el a férfikézből, amely amúgy is minduntalan utánuk nyúlik.
Jól nevelt ember mindent elolvashat. Olyasmin, ami természetes, csak a legdisznóbb fráterek és a rafinált trágárok botránkoznak meg, akik alávaló álszentségükben nem nézik a tartalmat, és dühödten vetik rá magukat egyes szavakra.
Az emberek sokkal boldogabbak volnának, ha nem volna irodalom. Az írók, mint egy titkos szövetség, századok óta mérgezik az emberek lelkét, hogy maguk meg tudjanak élni. A meséik, dalaik mind arra valók, hogy nyugtalanságot, zavart idézzenek elő az emberi lelkekben. És ha egy családba beköltözött az irodalom édes mérge, ott nyomon következik a boldogtalanság.
Igaz a mondás: a téma az utcán hever. Megtalálásának az a titka és trükkje, hogy a rá vadászó írástudó meggyőzze magát, hogy mindenből és mindenkiből ki lehet hozni egy jó sztorit.
Facebook
Pinterest