Idézetek az irodalomról
Minden fiatal valójában költő, amiképpen minden költő is lényegében örökfiatal.
Amíg lesz író, költő, akinek mondanivalója van, addig olyan ember is lesz, aki azt meghallgatja.
Ha az ember szellemi épségben kívánja leélni az életét, akkor nem olvasgatja saját írásait.
A közmondások (...) nagyon sok mindenbe engednek bepillantást, éppúgy, mint a költészet.
A szépirodalom, a költészet, a metafora bár "nem igaz", mégis a valóságot ragadja meg.
Ha az irodalmi művet csupán a szerző önkifejezésének tartjuk, és nem látjuk, hogy az az olvasónak címzett kommunikáció, az irodalmi alkotás elveszti jelentését.
A költő nem marslakó, nem nagyobb "észak-fok, titok, idegenség", mint bármelyikünk.
Az író-költő felrobbantja a világot, a cserepeiből összerak egyfajta makettet, és elhiteti róla, hogy az a realitás.
Embernek kell előbb lenni, utána lehetünk csak írók.
A mű, az igazán jó mű mindig önálló életet él, függetlenül szerzőjének sorsától.
Se regényt, se elbeszélést nem lehetne írni, ha nem próbálnánk kitalálni a másik ember érzéseit. Ha nem létezne az, amit empátiának hívunk: az emberiség legnagyobb felfedezése, amely nélkül természetesen nem létezhetne irodalom.
Az irodalom nem ideológiák kiszolgálója, hanem a játék és szabadság birodalma.
Sokféle valóság van, és ezeket a párhuzamos valóságokat a mai költészet másként és másként közelíti meg. Ez a villódzó sokszínűség tény, és az is, hogy nincsenek receptek, egyetlen érvényes, a világot versbe megjelenítő írásmód. És nagyon jó, hogy így van ez... a választás szabadsága - a szabadság.
A költő egyik éltető eleme a szerelem.
A költészet (...) egyfajta megfellebbezhetetlen bizonyosság. Miért elégednénk meg kevesebbel? Ha a költészet kevesebbre törekszik, akkor mindig alul marad, veszíteni fog.
Facebook
Pinterest