Malcolm Gladwell

Az újságíró a legjobb cikkekben nem azt mutatja be, mit gondol ő maga. Inkább az érdekli, hogy leírja, mit gondolnak a hajléktalanokkal, a ketchuppel, a pénzügyi botrányokkal foglalkozók a hajléktalanokról, a ketchupről és a pénzügyi botrányokról.

Emberi ösztöneink azt feltételeztetik velünk, hogy a legtöbb dolog egyáltalán nem érdekes. A tévé távirányítójával váltogatjuk a tévécsatornákat, tíz adásba is belenézünk, míg az egyik mellett döntünk. A könyvesboltban húsz regénybe is beleolvasunk, aztán kiválasztjuk azt az egyet, amit akarunk. Megszűrjük, rangsoroljuk, megítéljük a lehetőségeket. Kénytelenek vagyunk ezt tenni, hisz rettentő sok választási lehetőség van. De ha az ember író akar lenni, nap mint nap meg kell küzdenie ezzel az érdektelenség-sugalló ösztönnel. A sampon nem tűnik érdekesnek? A fenébe is, muszáj annak lennie, és ha nem az, akkor is azt kell hinnem, hogyha elindulok ezen a nyomon, valami érdekesre bukkanok.

Ha az ember jó sztorit akar találni, nem a csúcson kezdi, hanem középen, mert a világban a lényegi munkát a középrétegbeli emberek végzik.

A csúcson levők nyilatkozataiban nagy adag önteltség és óvatos tudatosság van (persze jogosan), mert védeniük kell pozíciójukat és jogaikat. Az ilyen jellegű öntudatosság pedig az "érdekesség" esküdt ellensége.

A jó írás nem azon áll vagy bukik, hogy mekkora meggyőző ereje van (...). A jó riport lényege abban áll, mennyire képes bevonni az olvasót, lekötni a figyelmét, gondolkodásra késztetni, akár azzal, hogy bepillantást enged neki más emberek gondolkodásába, még ha a végén arra a következtetésre is jut, hogy ő maga köszöni, nem igazán szeretne a riportalany fejével gondolkodni.

A szívünk mélyén mindannyian (...) a bátorsággal asszociáljuk, ha valaki hajlandó a bukás veszélyével járó nagy kockázatot vállalni, és ha katasztrófa után képes visszakapaszkodni. De ebben tévedünk. (...) Nagyobb bátorság és hősiesség kell ahhoz, hogy ellenálljunk az emberi késztetésnek, hogy ne az azonnali kielégülést, ne a könnyebb utat válasszuk, hanem minden nap megtegyük a magunk tudatos és fájdalmas lépéseit, mindig felkészülve az elképzelhetetlenre.

Bármit megkaphatsz, amit csak akarsz, ha egy kicsit csalsz, ha azt utánzod, ami lenni szeretnél, de aztán sose tudhatod, hogy a személyiséged vagy az a kis csalás vezetett sikerre...

A szerzői jog törvényi szabályozásában nem az számít, hogy az ember másol-e valaki művéből. Az számít, mit másol, mennyit és hogyan. A szellemi tulajdonjog elmélet nem a "Ne lopj!" etikai alapelv közvetlen alkalmazása. Középpontjában az az elgondolás áll, hogy vannak bizonyos helyzetek, amikor a lopás megengedhető. A szerzői jog által nyújtott védelem például időkorlátos, és a művet, amint kikerül a jogvédett körből s szabadon felhasználható lesz, bárki korlátozás nélkül felhasználhatja.

A feltaláló a kezdeti időszakban azért kap monopóliumot alkotására, mert a társadalom, az állam, a szakma anyagi ösztönzőket akar biztosítani olyanoknak, akik hasznos dolgokat - például rák-gyógyszert - találnak fel. De a szabott idő elteltével jobb is, ha mindenki úgymond "lopni" kezdi az addig szabadalommal védett emlőrák-gyógymódot, mert az is a társadalom érdeke, hogy a lehető legtöbb ember lemásolhassa a hasznos találmányt, hiszen csak így lehet igazán birtokba venni, illetve tanulni belőle másoknak, csak így lehet rá építeni, és jobb, olcsóbb stb. alternatívákkal előállni.

A plágium etikája a kis különbségek nárcizmusává változott: mivel az újságírás nem ismerheti el erősen másodlagos jellegét, mondatszinten muszáj az eredetiséget forszíroznia.

A piacokon - a világegyetem fizikai valóságának mozgásaival ellentétben - megváltoztathatók a játékszabályok.

A részvényvásárlás - az opcióvásárlással ellentétben - olyan szerencsejáték, amiben a jövő a múlt továbbfejlesztett változata.

Az ember (...) a folyamatos veszteségek fájdalmának elviselése ellen van programozva.

Nem az a lényeg, hogy az embernek ötletei legyenek, hanem az, hogy meglegyen a recept, hogyan használja fel ezeket az ötleteket.

Ha az ember életében akár csak egyszer is felbukkant a fekete hattyú - és nemcsak úgy, hogy meglátta a fekete hattyút, hanem ő maga az, az 1 a 100 000-hez, akinek szembe kellett néznie a halállal - , akkor bizony sajnos sokkal könnyebb elképzelni, hogy rajta kívül más fekete hattyúk is szárnyalhatnak a horizonton.