Idézetek a halálról
Most haldoklom először életemben. Harmadszorra, negyedszerre már nyilván sokkal flottabbul menne, addigra szerez némi praxist az ember, de ez még valahogy nagyon nyögve nyelős.
A legszebb halál sem ér annyit, mint a leghitványabb élet.
Bánkódni a halál kapujában annyit jelent, hogy rosszul élted le az életed.
Nem a halál rettenetes. Hanem várni a halált.
Magános tölgy a völgyben, Cibálta szél, de megmaradt. Egy halott hölgy a tölgy alatt, Vár, egyre vár a földben.
Sajnos, a szegény embert könnyen eléri a végzete; csődrovatban jelenik meg a neve, feleségét, gyermekeit elűzik a házukból... persze ezek után természetes is, hogy mindent megpróbálunk a végzet elhárítására, vagy legalábbis oly messze toljuk ki a szörnyű napot, amennyire lehetséges... ám végül is a halálos parancs megérkezik.
Emberek halnak meg, miközben mi reggelit szolgálunk fel, és nem kéne mindennek tisztelettudóan megállnia vagy bezárnia? Mondjuk, ha minden bezárna minden egyes alkalommal, amikor valaki meghal, az betenne a gazdaságnak.
A halálunk után ugyanoda kerülünk, ahova minden éjszaka álmunkban.
Mivel az ember egyedülálló módon képes belegondolni a saját halálába, kellően fél is tőle. Azzal próbáltunk enyhíteni ezen a félelmen, hogy gondolatban megalkottuk a halál utáni életet.
Szerencsére egészséges vagyok, de ha egyszer menni kell, hát menni kell. Nem fogok siránkozni. (...) Ha most vége lenne, akkor is örülnék, hogy hoztam az elvárt normát mind az utódnemzésben, mind a szakmaiságban.
Aki meghal, az megszűnik létezni. Nincs, tehát megszólíthatatlan. A hamu elszáll a széllel, a lélek nem bolyong negyvenkilenc napig, nem jár közöttünk, nem figyeli, mennyire hiányzik és kinek. Néha mégis előfordul, hogy a test és a vér eltűntével itt marad valaki. Írónak kell hozzá lenni.
A halál árnyékában csak az tud nevetni, aki őszintén, nyitott szívvel, nyitott lélekkel néz vele szembe.
Régen mindig kérdezték, hogy "na, most mire, milyen feladatra készül a művésznő?". Most meg tudom mondani: a halálra! Csak még előtte szeretnék valami patáliát csapni. Ordítani, kiabálni, csapkodni, toporzékolni, mert ezt a cudar világot nem szabad békében, csendben itt hagyni.
Napjainkat, mint füst, befutja Értelmetlenség, köd-gomoly - Halál, te minden rejtvény kulcsa, Láncainkból föloldozol.
Jevgenyij Abramovics Baratinszkij
A halál törvény, nem büntetés.
Facebook
Pinterest