Idézetek a halálról
Ezrével és ezrével vannak a halottak, sokan közülük soha nem fognak földben nyugodni, testükön keselyűk marakodnak és varjak vájják ki a szemüket. Az ima valamennyi halottért szól, azokért is, akik sok-sok ezer évvel ezelőtt haltak meg, elsősorban a mártírokért szól, az igaz férfiakért, akik mátkaként fogadták a halált, akiknek vére összefröcskölte a templomok falát, és emlékük örökkön-örökké frissen maradt. És az imádság felszáll a magasba, egészen a mennyek kapujáig, oda, ahol a halál angyala feljegyzi az igazak nevét, aztán aláhull, és felhőkben ereszkedik le a sírjukra. Az élet és halál Urának szeme könnyel telik meg, és egy könnycsepp a falnak támasztott gereblyére hull. És akkor csoda történik. A gereblyébe egy igaz ember lelke költözik. A holtak mezejét szántja végig, forgatja a leveleket, és szavakká változtatja őket. Az őszi szél felkapja és messzire hordja a leveleket, a szavak a halállal való megbékélés órájának csendes fájdalmáról mesélnek, a soha meg nem száradó vérrel összefröcskölt falakról. És ahogy visszaszállingóznak a földre, zizegésük énekké változik, a mennyek kapujáig felszálló felhőkben emelkedő imádság zokogó dallamává. Valahányszor a gereblye a levelekhez ér, azok szavakká változnak. És ezek a szavak akkor is élni fognak, ha a mártírok csontjai már szanaszét szórattak, amikor testük porrá s hamuvá lett már.
Szeretnék egyenrangú lenni a halállal, de valahogy nem megy.
Az ember nem megy könnyen a halálba (...), mert tudja, mi a halál. Az állat nem tudja, ezért könnyen mehet a halálba.
A halál süket volt a könyörgésekre, nem lehetett lekenyerezni, se nyájassá, mosolygóssá szelídíteni.
Az ember hajlamot mutat arra, hogy biztonságát és túlélését feláldozza valami önmagán túlmutatóért, amilyen például a család, a haza vagy az igazság.
A halál a végső ellenség - és semmi elítélendőt nem látok abban, hogy valaki tombol, dühöng, ha jő a fény halála.
A halál az ellenség. Csakhogy az ellenség erősebb nálunk. Előbb-utóbb győzni fog. Márpedig egy olyan háborúban, amelyet nem nyerhetünk meg, nem olyan tábornokot akarunk, aki a teljes megsemmisülésig harcol (...), hanem (...) aki megérti, hogy akkor a legnagyobb a veszteség, ha egész a keserű végig harcolunk.
Ha már meghaltam, aligha fog érdekelni, mit beszélnek rólam, legfeljebb az utódaimat, de ha én választhatnék, akkor nem szeretném, hogy őszintén beszéljenek rólam.
Ha halálom után kritizálnak, annak mi értelme van? Úgyse fogok megváltozni.
A betegséggel szembe lehet szállani, de a halállal nem, mert a halál erősebb mindennél.
Vége hát. Szeretett, remélt, szenvedett, elmúlt. Ilyen az élet. És ennyi.
A levelek (...) pusztulásukban sokkal hasznosabbak, mint élettelin fürdőzve a tavaszi fényben. Miután ősszel lehullnak, rothadva táplálják a földet, így lesz a talaj dúsan termő. Velünk, szürke átlagemberekkel se más a helyzet. Igazi hasznot csak halálunkkal hajtunk.
A halálnak nincs humora. Lehet vele tréfálkozni, lehet szamárfület, grimaszt, fityiszt mutatni neki, lehet rajta marháskodni, kinevetni, elviccelni, lehet gúnyt űzni belőle ideig-óráig, lehet halogatni - a szó szoros értelmében -, csak megúszni, elkerülni, kicselezni nemigen. Az eljön, az bekövetkezik, még a nagyon vicces, szembeszegülő fickókat, tréfazsákokat, mókamestereket, jópofákat is elragadja. Nem érti a viccet. Vagy nincs tekintettel rá.
Az elismerés olyan növény, amely főleg sírokon nő.
A humorista meghalhat. A humornak azonban nincs halála.
Facebook
Pinterest