Idézetek az emlékezésről
Az emlék és az álom mindig összekeveredik ebben az eszelős univerzumban.
Az idő összekuszálja az emlékek fonalait és kénye-kedve szerint gombolyítja őket.
Jó lett volna bizonyos dolgokra emlékezni és bizonyos dolgokat elfeledni, de nem lehetett, mert az idő életnyi pocsolyájában múlhatatlanul ott voltak tündéri szigetek és rothadó zátonyok, melyek egyszerre és egymás mellett mulatoztak, ha az emlékezet kinyitotta vaksi szemét.
Behunyt szemmel fekve egy éjjelen át olykor sok boldog évtizedet élhet át az ember.
Az idő is egy szoros, pont olyan, mint ami a szigetek meg a kontinens között húzódik, de az egyetlen komp, ami át tud kelni rajta, az emlékezet, és az olyan, mint egy kísértethajó - ha azt akarjuk, hogy eltűnjön, egy idő után el is fog.
Jólesik az elsüllyedt, öreg utakat megjárni, a fiatalság ragyogó útjait, (...) és az álmokat, amelyek az örökkévalóságból jöttek, oda is szállnak vissza pihenni és boldognak lenni, mint a szeretetben megfürdött emberi lélek.
Attól szép egy emlék, ha nem eleveníti fel a múlt fájdalmát.
Nem lehetett megmozdulni ebben a csendben, ami elment és visszajött, mint a szeretet emléke, mint a simogatás, ami régen elmúlt, s nem múlik el soha.
Ahogy a külső világ tudata a figyelemhez, a belső világé az emlékezethez kapcsolódik.
Egy visszatekintés által sok minden felidézhető, és nagyon sokat lehet belőle okulni, de csak akkor, ha csupán látogató vagy a múltban, nem pedig állandó lakos.
Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.
Fiatalkorában egy asszony sem fakad sírva, ha véletlen emlékezés fogja el szívét.
Az élet vereséget szenved a haláltól, de az emlékezés megnyeri csatáját a semmi ellen.
Az emlékeink olyanok, mint az öreg fa gyökerei: mélyre nyúlnak és mindig táplálékot nyújtanak.
Anya tegnap halt meg, sok-sok évvel ezelőtt. És tudod, eltávozása másnapján leginkább azon csodálkoztam, hogy a házak még mindig állnak, és köztük az úton most is gurul a sok autó, a járdán pedig továbbra is nyüzsögnek a gyalogosok, mintha fogalmuk sem volna arról, hogy az én egész világom odalett. Én azonban tudtam, hogy így van, mert megéreztem az ürességet, amely úgy rögzült az életemen, mint egy összegabalyodott filmtekercsen. A város zajai hirtelen elültek, mintha a csillagok egyetlen perc alatt elporladtak vagy kihunytak volna. A halála napján - és esküszöm, hogy ez így volt - a kert méhei nem hagyták el a kast, egyetlenegy sem indult zsákmányszerzésre a rózsák közé, mintha ők is tudták volna, mi történt.
Facebook
Pinterest