Idézetek az emlékezésről
Fakó fényképpel nézek egyre szembe, ahogy az íróasztalnál ülök. Mi minden jut egy képről az eszembe, láttán borongok és felderülök.
Ki kellett volna dobnia mindent, de rosszulesett a gondolat: a tárgyak közel hozták a távollevőket.
Megesik, hogy közösen átélt dolgokról drámaian másra, akár az ellenkezőjére emlékezünk. Múltértékelésünk olyannyira eltérő lehet, ahogy a magyarok egyik és másik fele nézi a múltat; nem is közös az a múlt, mert annyira más. Pedig mégiscsak közös. De soha nem fogunk megegyezni a milyenségében.
Annyi valóság van, ahányan vagyunk, az analízisben is azt mondják, nem az számít, hogy mi történt valójában, hanem az, hogyan élte át az ember, és miként emlékszik rá.
Úgy képzelem, hogy a Múlt kezében van egy varázsecset, amivel életed minden szépségét feketére festi. Minden szerelmet keserűséggé, minden boldogságot csalódássá, minden sikert kudarccá változtat. Azt hazudja, hogy akkor könnyebb lesz a búcsú attól, ami elmúlt, végül talán még az élettől is... Ne herdáld el önkíméletből, gyávaságból sorsod ajándékait!
Halottaim barátságos kísérő szellemek, akkor jönnek elő, amikor szükség van rájuk.
Az ember megél valamit, és át se gondolja. Később eszébe jut, sokszor alkalmatlan pillanatokban értetlenül, indokolatlanul, s akkor egy ideig elkínlódik az emlékekkel. Van úgy, hogy meg is érti, megfejti az értelmét.
Így váltod a múltat jelenné, hogy itt se légy és megmaradj, a végeset is végtelenné és bárhová nézek, te vagy.
Érzékeny bőrömön simogatás-negatívok, A pillanatok, a fényképek eldobhatók, De hátramarad a fólia, ami színtelen, A keretbe visszarögzül a gyötrelem.
Szabadon szárnyalnék Szabadon táncolnék De sziszegő múltam Kúszik most felém.
A nosztalgia megszépít mindent, még azt is visszasírja az ember, amit akkor a háta közepére se kívánt.
Az ember gyorsabban öregszik a fényképein, mint az életben.
Ha visszatekintünk, mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, melyektől az emlékezetünk úgy viszolyog, mint fáradt utazó az előtte elterülő hosszú, kihalt és sivár úttól. Az ilyen emlékeket még a későbbi boldogság biztonságában sem tudjuk borzongás nélkül felidézni.
Igazából senki sem hal meg. Érdekel, miért? Ezentúl is ott élsz mindenkiben, aki valaha is ismert téged, akire hatottál, nem számít, mennyire. (...) Beszélnek majd rólad, sosem felejtenek el, mert sosem mész el... sosem fogsz meghalni; ugyanis szerettek és szerettél.
Értelem az őrültségben: összeillesztve gondolat és emlékezet.
Facebook
Pinterest