Idézetek az emlékezésről
Az emlékeink mi magunk vagyunk... aki nem képes emlékezni, emlékeit megőrizni, az megnyomorodott lélek, szerencsétlen. Aki érzelmek nélkül él át mindent, a végén belül üres marad. Az emlékeink elkísérnek bennünket egész életünkben, részünkké válnak, belénk vésődnek, megkövülnek, szilárdak, súlyosak lesznek.
Ha a testünk nem is tud, szellemiségünk még belevésheti mementóját a Maradandóság sziklájába, amit itt a Földön emlékezetnek hívnak...
Mindenkinek megvan a választási lehetősége, hogy átírja a saját múltját úgy, ahogyan emlékszik rá. Így az, aki elárult valakit, aki közel állt hozzá, megmenekülhet a bűntudat és a megbánás fájdalmától. Akit nagy veszteség ért, élete nagy terhe ellenére tovább tud élni. Elfelejthet bizonyos részleteket, másokat fontosabbnak tarthat, így az átélt nehézségek ellenére erőt meríthet a múltból.
Oda kell figyelni, amikor jön egy nagyon erős energia, ami nem tartozik a jelen pillanathoz. Nem lehet csak legyinteni rá, hogy ezzel nem foglalkozom, mert olyan erős, hogy az ember kész elfelejteni, hogy ez tulajdonképpen csak emlék. Egy olyan emlék, amit nem tudott megemészteni. Akkor találni kell egy emberi társaságot, egy olyan valakit, aki szeretettel tud a karjaiban tartani, amíg te megemészted azt, ami már évtizedek óta megülte a gyomrodat, és bántotta a lelkedet.
Nemrég voltam egy történésztalálkozón, ahol valaki azt mondta, hogy a visszaemlékezéseknek nincs tudományos értékük. Ezt csak részben tudom elfogadni. Ha másra nem, arra jók, hogy provokáljanak és további kutatásra ösztönözzenek bennünket.
Az embernek néha szüksége van térképre. Nem egy olyan hely térképére, ahol még sosem járt, vagy ahol gyakran megfordul, hanem olyan hely térképére van szüksége, ahova soha többet nem tud elmenni. Egy térképre, amely bizonyítja, hogy a hely mindig is létezett, és nem csak álom volt a múltja. Egy térképre, amely biztosíték rá, hogy a hely mindig ilyen marad, és amely megszabadítja a jövőt a reménytelenségtől.
Nincs emlék e földön, melynek idővel nem vesztenéd el éppen legkeserűbb részét.
Varázslatos, hogy minden szempillantással kap az ember egy kis ízelítőt a régmúltból. Mintha a múlt feltámadna hamvaiból, s emlékeztetne rá, hogy még mindig itt van.
Nem könnyű elmesélni egy olyan esemény részleteit, melyre máig nem találni magyarázatot, bár azóta gondolatban ezerszer lejátszódott.
Az emlékek is atomokból állnak. (...) Szóval megépítheted őket, tudod? Hogy ne legyenek többé emlékek, hanem újra valóság, a megfelelő hozzávalókból.
A múltról való írás egy módja annak, hogy újraéljük, egy módja, hogy újra kihajtogatva lássuk. Papírdarabokra helyezzük az emlékeket, hogy tudjuk, mindig is létezni fognak.
Az élet legbensőségesebb pillanatait az ember nem jegyzi le, fél, ha papírra veti, elveszíti őket.
Ez a mennyország - egy hely mások emlékezetében, ahol legjobb énünk él tovább.
Talán éppen ez vagy te: az emlékeid.
Az emberek hajlamosak megszépíteni a múltat.
Facebook
Pinterest