Idézetek az emlékezésről
Az élet még azoknak is nyújt feledhetetlen pillanatokat, akiknek folyton kihullik az emlékezetükből, hová tették a kulcsaikat.
A sötét múltad olyan, mint a herpesz: mikor már azt hiszed, vége, előjön.
Semmi sem tűnik el az agyunkból igazán.
Az embereket és a népeket is az emlékek vénítik meg.
Amikor fölbukkan valami a múltamból, valójában sohasem tudom, vajon igazában úgy történt-e, vagy csak most úgy képzelem, esetleg csupán kitalálom.
"Mutatókat" és "indexeket" tartunk az agyunkban, és annyi tényleges adatot hagyunk a külvilágban, amennyit csak lehet, címjegyzékeinkben, a könyvtárakban, jegyzetfüzetekben, számítógépekben - és persze baráti és társasági körünkben. Az emberi elme nemcsak hogy nem korlátozódik az agyra, de komoly csonkítását jelentené, ha megfosztanák ezektől a külső eszközöktől - legalább annyira fogyatékossá válna, mint a rövidlátók, amikor elveszítik szemüvegüket.
Építhetünk hatalmas emlékműveket, reménykedhetünk vakon az örök életben, az idővel szemben éppúgy nincs esélye a piramisba zárt fáraónak, mint a szörnyű ingoványba süllyedt katonának.
A szív a legjobb emlékkönyv, megőriz mindent, a mi emlékezetreméltó, s a hasztalan tartalmat nem hordozza szolgailag, mint a papir.
Felrémlik előtte sodra a sebes zuhogású, hajdani időknek, melyekben a most állóvízzé terebélyesedett élet még frissen, harsogva törtetett előre.
Már a fénykép is magában hordozza a feledést.
A múlt soha nem hal meg igazán és temetődik el.
Vannak sóhajok, amelyek gyémánttá válnak az emlékeinkben.
Szinte mindenki panaszkodik az emlékezetére, még a fiatalok is, akiknél még fel sem merülhet az agyfunkció zavara. Ilyenkor egyszerűen csak arról van szó, hogy többet akarunk az agyunktól, mint amire az adott pillanatban képes. Ebben nincs semmi különös. Így vagyunk más képességeinket, illetve tevékenységeinket, a munkát, a főzést, vagy éppen a futást illetően is. Mindig jobb teljesítményre vágyunk.
Emlékek: élénkebben élnek bennünk, mint a sérelmek.
Azt mondják, hogy az emlékeinktől vagyunk azok, akik; hogy a múltunk határoz meg bennünket, de nem felejthetjük el, hogy tovább kell fejlődnünk, mert néha az emlék olyan erőteljes lehet, hogy benne ragadunk, megrekedünk a pillanatban.
Facebook
Pinterest