Idézetek az emlékezésről
Aki beletúr egy hosszú élet kacatjába, úgy jár, mint a nádasba tévedt őz, minél beljebb megy, annál mélyebben süpped az ingoványba.
Az emlékek megszépítik a múltat.
Sok édes semmiség, hétköznapi apróság odatapad az ember szívéhez a gyermekkorban, odatapad úgy, hogy nincs emberi hatalom, mely attól elválassza. Mély gyökeret vernek a szív földjében, táplálkoznak a szív vérével, s addig élnek, míg a szív parányi malmát hajtja az élet patakja; s meghalnak akkor, mikor a szív utolsót dobban.
A múltban (...) az a legjobb, hogy már elmúlt.
Hogyha folyton a múltban élsz, nem tudsz a jelenben élni.
Azzal, hogy elfelejtem, nem oldódik meg a problémám.
Sokan azért isznak, hogy felejtsenek. Az alkohol elmossa az éjszaka végét, kitörli a jó tanácsot, meg az esetleges kínos incidensek emlékét, miközben hazafelé botladozunk. Sajnos azonban ha az ember kifejlesztette magában azt a készséget, hogy elfojtsa a régebbi emlékeket, amelyek lehangolóan józan állapotunkban halmozódnak fel, akkor az alkohol ezeket a korlátokat szünteti meg. És ha ez történik, akkor éppenséggel nem a beszeszeltek áldott feledésének álmát alusszuk, hanem lidércnyomásos állapotban újra átéljük a régi szörnyűségeket.
Emlékezni annyit tesz, mint szétnézni, újra meg újra, szüntelen csodálkozással.
Vannak olyan dolgok, amelyek sohasem mosódnak el, ezeket az ember magával viszi.
Az igazságra az ember évtizedek múltán is emlékezik.
Akár egy második szív, úgy lüktet mellkasomban a múlt.
Aki nem becsüli meg a múltját, annak nincs jövője.
A múltad nem kell, hogy megszabja a jövődet, mégis cipelni fogod azt, mint egy zsák követ a válladon.
Szakaszokra emlékszem abból az éjszakából, de még nem raktam össze az egészet. Talán mert képtelen vagyok rá, vagy mert nem is kívánom a teljes emléket. A darabokat is alig bírom.
A test meg tud feledkezni arról, amit érez. (...) Az érzelmek azonban olyan nyomokat hagynak az emlékezetben, amelyek az emlékek felidézésével újra és újra életre kelnek.
Facebook
Pinterest