Idézetek a csalódásról
A rengeteg negatív behatás következtében meggyőződésévé vált, hogy az élet értelmetlen, hogy az ember létezésének nincs célja, hogy porszemek vagyunk csupán az idő szelében, a tér viharában.
Legszomorúbbak azoknak a dolgoknak a romjai, amik elmúltak anélkül, hogy lettek volna.
A sebeket már ki tudjuk égetni, de arra a bajra, amit egy mondat okoz, még nem találtunk orvosságot.
Ne sirass olyasmit, ami nem sírna érted!
Ha a csoda elillan, mikor kiderül az igazság, akkor az nem volt csoda.
Miért nem lehet előre megérezni, már reggel, például amikor felkelek, hogy ma olyan szörnyűség leselkedik rám, amilyent még sohasem éltem át? Miért nem jelzi előre az idegrendszerünk, amelyről a suliban és a könyvekben és az újságokban annyi rejtélyeset lehet olvasni? Az idegrendszerünk megmagyarázhatatlan érzékenységéről, a kideríthetetlen eredetű megsejtésekről. Hülyeség. De ha nem hülyeség, tehát ha igaz, amiket már összevissza olvastam, akkor az én idegrendszerem érzéketlen, hiányos, fejletlen, gyenge, megbízhatatlan.
A valóság nem könnyű; mindennap egy újabb illúzió rombolódik le.
Tudom, milyen érzés könyörögni a fényért, hogy maradjon, és árasszon el, ugyanakkor végignézni, ahogy kisétál az ajtón.
Tudta, milyen érzés efféle fájdalommal élni, ami terjed és lüktet, amit az okoz, hogy valaki nem törődik eléggé az emberrel. Ha valaki nem szeret elég erősen.
Amikor találkozol végre álmaid férfijával, egy pasival, aki túl jónak tűnik, hogy igaz legyen, egyszercsak rájössz, hogy tényleg túl jó, hogy igaz legyen. Aztán arra ébredsz, hogy nyomorult vagy és magányos, és hát, lássuk be, többnyire részeg.
Lehet értelmetlen szenvedést, megalázást, félelmet okozni a másik embernek, vagy magára hagyni segítség nélkül, amikor erre lenne szüksége.
Néha azonban szörnyen figyelmetlen, mintha kedvét lelné abban, hogy fájdalmat okozzon nekem. Ekkor érzem, Harry, hogy olyan valakinek adtam oda egész lelkem, aki úgy bánik ezzel a lélekkel, mint a gomblyukába való virággal, mint valami henye piperével, mely csak hiúságának hízeleg, mint egy nyári napra szóló dísszel.
A férfiak csak fájdalmat jelentenek, kudarcot, szenvedést, és azt az érzést, hogy megállt az idő.
Meg akarom érteni a szerelmet. Tudom, hogy akkor éltem igazán, amikor szerettem, és azt is tudom, hogy most semmi olyan nincs az életemben, ami lelkesítene. De a szerelem olyan szörnyű: nap mint nap látom, hogy szenvednek a barátnőim, és nem akarom, hogy velem is ez történjen. Ők, akik azelőtt kinevettek az ártatlanságom miatt, most folyton azt kérdezik, hogy tudok ilyen jól uralkodni a férfiakon. Ilyenkor csak mosolygok, és nem felelek, mert tudom, hogy a gyógyír még rosszabb, mint a fájdalom: egyszerűen nem leszek szerelmes.
Amikor kicsi voltam, azt játszottam, hogy királylány vagyok, akit örökbe fogadtak, miután a birodalmat lerohanták a rosszfiúk. Az igazi szüleim, Mr. Király és Mrs. Királyné bármelyik pillanatban értem küldhetik a limuzint. Közel voltam hozzá, hogy hétévesen szívrohamom legyen, amikor apámért egyszer limuzint küldtek, hogy kivigye a reptérre. Tényleg azt hittem, értem jöttek, de nem akartam menni. Apám taxival járt ezután. Kinézek az ablakon. Sehol egy limuzin, egy szekér vagy egy hintó. Most, hogy mennék, senki nem akar elvinni.
Facebook
Pinterest