Idézetek a csalódásról
Emberség és jóság csak szavak S a meghatott, A megrémült világ nincs sehol S fáj, hogy vagyok S fáj, hogy nem lehetek büszke arra, Hogy ember vagyok.
Ferenc megmutatta a lépeket, a kaptárak beosztását, elmagyarázta a méhek életét, szorgalmukat, engedelmességüket, törvényüket. - Mint az emberek - csodálkozott az asszony -, éppen mint az emberek! Mint a faluban élő emberek. - Nem - csóválta meg Ferenc a fejét - az emberek önzők, ezek pedig nem önzők. Az emberek irigyek, ezek pedig nem irigyek. Az emberek egymás ellen áskálódnak, ezek pedig segítik egymást a munkában. Ilyenek kellene legyenek az emberek, ha mind igaz keresztények volnának. De hol vannak attól!
Amikor megismertelek, 3 méter voltál a szememben. Most viszont 2 centiméter sem vagy!
Életemben először kóstoltam bele abba, amit bosszúállásnak hívnak. Eleinte olyan íze volt, mint valami erős, zamatos bornak. Utóíze azonban undorító, fémes, poshadt, mintha mérget ittam volna.
Ember tervez, Isten... csessze meg!
Azt mondják, a szerelem mindent legyőz. Akik ezt mondják, hazudnak.
A licitháborúban, akkor is, ha nyersz, még átértékelheted azt, amit olyan nagyon akartál. (...) Úgy tűnik, a régi elhagyott dolgokért kell a legtöbbet fizetni.
Túl gyakran keresem rossz helyen az életet.
Illúzió az, hogy az ifjúság boldog, az öregek illúziója. A fiatalság tudatában van nyomorúságának, s mivel csupa olyan ideállal tömték tele a fejét, amely ellenkezik az élet valóságával, valahányszor szembetalálja magát az élettel, megsérül, sebeket kap. Azt hiszi, összeesküvés áldozata lett, mert olvasmányait szükségképpen idősebbek válogatják meg, eszményi szempontok szerint, és ezek az idősebbek, akik már a feledés rózsaszínű fátylán át nézik a múltat, még beszélgetéseikben is valószerűtlen életre készítik elő. Minden fiatalembernek magától kell rájönnie, hogy mindaz, amit olvasott és hallott, csupa hazugság, hazugság, hazugság; és valahányszor erre rájön, úgy érzi, mintha újabb szeget vernének testébe az élet keresztfáján. Az a különös, hogy mindenki, aki már átment ezen a keserű kiábránduláson, egy benne rejlő, de nálánál hatalmasabb erő ösztökélésére önkéntelenül maga is hozzátesz valamit.
Az élet piszkos, csak a semmi tiszta.
Nincs is annál a napnál komorabb, mint amelyen ráébredünk: mindaz, ami mostanáig fontosnak látszott számunkra, valójában a nullánál is kevesebb.
Harcos voltam, aki békéről álmodott, de előbb vagy utóbb mindig fel kell ébredni.
Valami eltört benne, s a sebesült ember már csak védekezés volt, szabatosság, megközelíthetetlen tartózkodás.
A gond csak az, hogy a fénykép egy folyamat kimerevített pillanata, s ha elkészül a felvétel, azonnal megy tovább az élet. De milyen élet?!
Az árulót elfelejtjük. Az áruló nincs, meghalt, nem is ismertük soha. Nem terheljük az emlékezetünket a képével. A legnagyobb büntetés a felejtés.
Facebook
Pinterest