Idézetek a csalódásról
Ha megpróbálnád körülírni a boldogságot: valami megfoghatatlan, ami folyton kicsúszik a kezeid közül.
Kétféle ember létezik a világon. A nagy dolgokra hivatottak, mint Walt Disney vagy Hitler, és aztán jövünk mi, a maradék. (...) Az elfuseráltak és tönkretettek. Néha ugratnak minket, néha a nagyság közelébe kerülünk, de sosem érjük el.
A halászkirály legendája c. film
Sokkal nehezebb élni olyan égbolt alatt, ahol űrhajók keringenek, mint olyan alatt volt, ahol istenek vagy angyalok tanyáztak.
Gyermek-szívvel elfelejtem, Hogy csalóka, ámító az őszi fény S hogy engem megcsalt eddig Minden álom, minden tündöklő remény.
Becsületes, jó ember vagy? Erre alapozod az önbizalmadat? Mindenki szeret? Engem is szerettek... Azt hiszed, kevesebbet szenvedsz majd, mert szereted, ami jó, ami igaz?
Gondolj mindig arra: mit tenne egy majom, ha ruhába öltöztetnéd, bevezetnéd a civilizáció kényelmeibe, megismertetnéd vele a társadalmi élet játékszabályait, tisztségekkel, hivatalokkal, jogokkal és kötelességekkel látnád el, és végül kezébe tennéd a sorsodat? Ne várj többet az emberektől sem!
Az a rögeszmém, hogy muszáj mindig valakivel járnom - és emiatt muszáj mindig fantasztikus nőnek lennem, okosnak, érzékinek, kivételesnek. Az erőfeszítés, hogy hódítsak, arra kényszerít, hogy mindig a legjobbat adjam magamból, és ez talán nem is rossz, de a végeredmény mégis mindig csalódás.
Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot annyira, hogy már néha nem is fáj -, undorodom csak.
Gyarlóság, asszony a neved.
Ha egyszer rossz, akiben annyira megbíztál, Tőr a szívben, máris meghaltál. S ha az a könnycsepp végül lassan a földre gurul, Az összes óceán vize túlcsordul.
- Oly édes a bizonytalanság. A köd csodássá varázsolja a tárgyakat. - De ködben nem látjuk az utat. - (...) Minden út egyfelé vezet. - Hova? - A kiábrándulásba.
Már csak hangulatok vannak, érzések, ízek, illatok és dallamok. Napszakok, évszakok és életszakaszok. Helyek, színek és emberek. Változások és állandóságok. Álmok és valóságok. Időtől átalakult emléktöredékek.
Így szokott lenni a filmekben is: a legutolsó pillanatban, amikor a nő már éppen felszállna a repülőgépre, megjelenik az elkeseredett férfi, megragadja a nőt, megcsókolja, és nem engedi el, miközben a légitársaság alkalmazottai elnézően mosolyognak. Aztán jön a felirat: "Vége", és minden néző tudja, hogy azok ketten most már boldogan élnek, amíg meg nem halnak. "A filmek soha nem mesélik el, mi történik azután" - gondolta, hogy vigasztalja magát. Házasság (...), előkerül a férj szeretőjének első levele, botrány, a férj esküdözik, hogy soha többet, előkerül a második szerető levele, újabb botrány és fenyegetőzés, hogy elválik, de ezúttal a férj nem reagál olyan határozottan, csak annyit mond, hogy szereti. A harmadik szerelmes levél után a hallgatást választja, úgy tesz, mintha nem tudna róla, mert mi van, ha most azt mondja a férje, hogy már nem szereti, és elmehet? Nem, a filmek nem erről beszélnek. Véget érnek, mielőtt a valóság elkezdődne.
Azelőtt olyan biztos voltam benne, mi a helyes, mi a helytelen, mi a jó, mi a rossz. De a világ még mindig rohadt egy hely. Az emberek még mindig becsapják, elárulják, kirabolják és öldösik egymást…, egyénileg éppen úgy, mint országonként. Valamikor azt hittem, mindenre tudom a választ. Egyetlen világ van. Az olvasztótégely. Az egység álma, az én egységem és az emberi faj egysége. De most már nem vagyok benne biztos többé.
Az asszonyra nézett, aki csak gubbasztott, mint a meglőtt, haldokló madár - madár, melynek vergődő szívéből elszáll az élet, megtört tekintete a te arcodra mered, aki testébe küldted a golyót, s bágyadt, szelíd, elhomályosodó pillantása búcsút vesz mindattól, ami szép a földön, a naptól, a levegőtől és a párjától.
Facebook
Pinterest