Idézetek a csalódásról
Réka testében valami megnevezhetetlennek a szintje töredékmásodperc alatt a talajig zuhant. Nem tudott megszólalni, csak nézte szobormerev arccal az embert, akiben megbízott, és aki most elárulta őt.
Azt gondolom, ilyen világban nem akarok élni. El akarok égni, azt akarom, ne is maradjon utánam semmi ebben a sötét, idétlen világban, csak hamu.
Rettentő bosszantó, ha az ember átlát a felnőtteken. Különösen akkor, amikor jó szándékból hazudnak.
A felnőttek világa az árnyékok világává vált számomra. Elkezdtem gyűlölni őket, el akartam szaladni tőlük, mihelyst csak lehetséges.
Az ember sündörög, eped, marad, s csapdába csalják észrevétlen; öröme nő, aztán keserű lében fürdik.
Ami azelőtt jó volt, az most rossz. Ami azelőtt okosság volt, az most lopás, s ami azelőtt lopás volt, az most törvény. S mindezt együtt úgy nevezik, hogy szocializmus.
Néha az az érzésem, az egész világ ellenem van, de valahol mélyen tudom, hogy ez nem igaz. Néhány kisebb ország semleges.
Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra. Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra. Ha gyengülsz, magadra maradsz. Erőd még inkább elhagy. Erőddel pedig mosolyod, lényed. Lassan a többiek is. Mindenki a jóhoz tapadna. Félelmed pedig rád, az arcodra. Az utat mind egyedül járjuk. Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül. Tudom, hogy fáj az egyedül. Fáj az együtt, mégis egyedül. Fáj az egyedül is együtt. Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered. S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. Nem látsz színeket, nem érzel ízeket. Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz "a valósághoz". Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is.
De megtanultam s áll a lecke: méreg A gyógyszer is szépséged betegének.
Azt hiszed, a világ olyan, amilyennek mondják, s nem olyan, mint valójában. Ezen a világon valójában senkinek semmiféle joga nincs. Csak annyi, amennyit ki tud erőszakolni magának, és amihez a végsőkig ragaszkodni tud. És ezeket is rendszerint csak úgy tudja megszerezni magának, ha elveszi őket másvalakitől. Ne kérdezd, miért van ez így. Csak azt tudom, hogy így van. És ha valaki ragaszkodni akar valamihez, vagy meg akar szerezni valamit, akkor ezzel számolnia kell. Észre kell vennie, hogyan szerezték és őrizték meg mások azt, amijük van, aztán meg kell tanulnia, hogy ő is ugyanazt csinálja. A legjobb módszer, ezt alkalmazzák a legtöbben és leggyakrabban a politikában. Összebarátkoznak valakivel, akinek befolyása van, aztán kihasználják ezt a befolyást. Magam is így csináltam. (...) De én nem akarom elhinni, hogy csak így lehet boldogulni. Mert ha igen, akkor szart sem ér az ember. Ha nincs valaki a háta mögött, akkor egyszerűen senki?
Barátaim egyenkint elhagytak, akikkel jót tettem, megtagadtak; akiket szerettem, nem szeretnek, akikért ragyogtam, eltemetnek.
Az a baj a tündérmesékkel, hogy a lányoknak csalódást okoznak. A valóságban a herceg a rossz királylánnyal megy el.
Azoknak áll hatalmában leginkább megbántani minket, akiket szeretünk.
Lóbáltam a lábamat az ágy szélén és fütyültem, tudnod kellett volna, hogy valami baj van, hogy nem vállalom, és nem bírom elviselni az emlékeidet. (...) Ha csak cseppet gyanakodol, ha egyetlenegyszer eszedbe jut, hogy jobban rám figyelj, nagyon figyelj, úgy, ahogy a testemre szoktál, amelyet jobban ismertél már nálam, talán észreveszed, mennyi szenvedést okozol nekem, anélkül, hogy akarnád, és észreveszed, hogy kapálódzom és hadonászom valami híg, átlábolhatatlan gyötrelemben, amelyet te idézel a fejemre emlékekkel és emlékeztetésekkel.
Fáradt vagyok, ringass el, ó, halál: Az érdem itt koldusnak született.
Facebook
Pinterest