Idézetek a csalódásról
Soha ne bízz senkiben, (...) s a legkevésbé azokban, akiket csodálsz. Tőlük kapod a legnagyobb pofonokat.
Ha becsapsz, szégyelld magad; ha másodszor is becsapsz, szégyellem magam.
Ha feltárod a szíved, a szerelem rád talál. Azt azonban nem állítjuk, hogy ez már a legelső alkalommal megtörténik.
Lehet, hogy a szerelem megváltoztathat valakit, de a csalódás még gyorsabban letéríthet minket az útról, amelyen járunk.
Az ember könnyen megjegyzi, ki bántotta meg. Sokkal nehezebb - és sokkal szeretettelibb - azt felidézni, mit tanult abból, hogy túlélte ezt a bántást és hogy továbblépett.
A sors kegyetlen zsarnokunk, Haragja akkor sújt le mindig, Amikor boldogok vagyunk.
Várunk a csendes félhomályban Valami csodás balzsamot, Mely elfeledtet mindent, mindent S meggyógyít minden bánatot... Leolvasom sápadt arcodról A rád erőszakolt hitet És megdöbbenve sejtem, látom, Hogy nem hiszel már senkinek!...
Akit azzal vert meg a végzet, hogy rád épített, annak mindennél rosszabb a sorsa, mert egy napon észre kell vennie, hogy a levegőbe épített bele mindent, a semmibe. Más ember hazudik, mert ilyen a természete, vagy így parancsolják érdekei, vagy a pillanat kedvéért. De te úgy hazudsz, ahogy az eső esik. Tudsz könnyekkel hazudni, tudsz cselekedetekkel, néha már azt hiszem, csakugyan lángésszel élsz. A hazugság lángésze. Igen, zseni vagy.
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek. A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög. Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe. Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk. Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.
Engem átvert már minden, mint a kishalat a horog De én anyám sírja felett is csak mosolyogni fogok A halálos ágy mellett, menny felé tartó úton Hogy "szeretlek", ezt halkan azért a fülébe súgom.
Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.
Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat - legyenek azok bármilyen álmok.
Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!
Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem!
Némelykor nekünk is földre kell hajolnunk és megalázkodnunk, hogy utána bizalommal és örömmel emelkedhessünk fel.
Facebook
Pinterest