Vers
Ne írj! Legyünk halál, magunknak is csak emlék.
Kérdezd az Ég Urát, hogy szerettelek-e.
Hallgatásod mögül hallani, hogy szeretsz még,
mennyország volna, mely nem fogad be sose.
Ne írj!
Mert e képet, mit ember alkotott,
elpusztíthatják évek, évszakok,
vagy veszt színéből, gyöngébb lesz, sötétebb;
de őrzöm én, mélyen agyamba róva
szépségedet soha el nem mosódva
idők során, legalább amíg élek.
Bor a szerelem tengere,
Pokolban feneklik medre,
Vad hulláma eget nyal.
Bor a szellem piros árja,
Bor az örök élet lángja,
A ki issza, meg nem hal.
Egy pillanatra, drága társam,
hajtsd le keblemre szép fejed!
Szívünk egy csóknyi lángolásban
egy percre megnyugszik s feled.
És aztán büszkén, kéz a kézben
hordjuk keresztünket tovább,
s a sors-rendelte szenvedésben
az égtől nem kérünk csodát.
Vándor, lábaid nyoma
az út s nem más.
Vándor, nincs út,
az út maga a vándorlás.
Vándorlásból születik az út,
s visszatekintvén
látszik az ösvény
melyet senki sem taposhat többé.
Vándor, nincs út
csak barázdák a víz tetején.
A szem, amit látsz,
nem azért szem, mert te látod,
hanem azért, mert az lát téged.
Út születik lábad nyomán
és amikor visszanézel
egy ösvényt látsz, melyet
lábad soha nem érint már.
Vénülve mogorva az ember.
Süt a nap, s örvendeni nem mer,
sikerét is éli kudarcként.
Sötétre avul az önarckép.
Facebook
Pinterest