Vers
Szemed egy pillantásában,
Mely titkon felém röpül,
Egy hangodban, mely futólag
Csengi lelkemet körül,
Egy mosolygásodban is több
Költészet van, kedvesem,
Mint az ötszázötven versben,
Melyet írtam összesen.
Egykor... de mi közöm most
A múlthoz énnekem?
Nem, nem leszek hálátlan
Irántad, jelenem.
Te foglald egyedűl el
Egészen lelkemet,
Száműzve a jövő s mult,
Remény s emlékezet.
Fehér bor, szőke lyány, fényes nap Hatottak egykor lelkemig; Vörös bor, barna lyány, sötét éj, Kedvem most bennetek telik!
Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.
Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.
Mikor látlak, mikor látlak, rózsám? Mikor leszesz megint közel hozzám? Vajjon mikor nézek már szemedbe, Szép szemedbe, hetedik egembe?
Legyen vállalható aki átlátható, legyen fölfogható aki elfogható, legyen elrejthető aki megköthető.
Az illanó idő szívdobbanása remegve lüktet által a szobán s nincs semmi, semmi nesz, csak némaság.
Sápadtan mentél, hangtalan haraggal.
Utánad néztem, míg csattant a zár,
furcsa Ádám, kit elhagyott az angyal,
és elpusztított Édenébe zár.
Közeledtén álmatlan éjszakámnak,
amely naponta mély gyomrába nyel,
rám ront emléked, és elönt a bánat.
Ma már tudom, hogy bűnt követtem el.
Az idő szintjei... Termek, ahol szót sem érdemlő célokat idétlen tánclépésekkel kerülgetünk.
Nem akarom, hogy mindig azt, amit kérek, fordítva téve, lassan öljön, megvonva tőlem kívánt bájait, s hogy mint unt szerető, ágyamba jöjjön. Nem kell se bordélyház, se kínzókamra. Azt akarom, remény, hogy hagyj magamra!
Facebook
Pinterest