Színészet
Ha egy színész azt mondja, hogy játék közben a szereplővé válik, akkor vagy skizofrén, vagy marhaságokat beszél.
A színházban minden képlékeny, mindig mindent elölről kell kezdeni. Ismerkedsz a szereppel, puhítod, van rá hat heted, és egy rendeződ, aki segít. Bejárhatod az utakat, hibázhatsz, amíg a végén kialakul valamilyen végeredmény - amit a kritika vagy lehúz, vagy még jobban lehúz. Ha egyáltalán írnak róla. A film pedig a pillanat művészete. Egyszer kell nagyon igaznak, nagyon jónak, nagyon őszintének lenni.
Egy (...) díj megfiatalít, energiát ad, de a közönség tapsa legalább ilyen nagy elismerés.
A művészet, a színház fészket rak ideológiai lombozatokon, vagy az ideológia rak fészket a művészet, a színház vadregényes berkeiben, számítani lehet rá, hogy elállja az utat a növekedést serkentő fotoszintézis elől, és a teljesítmények oxigénkibocsátása, egészségessége veszélybe kerül. Születhet érték és minőség így is, de a rossz hangulat rendre megöli a felettük érezhető közös örömöt.
A színházi közhiedelem úgy tartja, hogy a pályához húsz százalék tehetség és nyolcvan százalék szerencse kell. Az én beosztásom más. Szerintem száz-száz százalék tehetség, szerencse meg szorgalom és ötszáz százalék szívósság szükséges.
Aki fölmegy a színpadra, annak a személyisége azonnal pőrévé válik. A színészet ugyanis akár jó, akár silány, a lemeztelenedés művészete. Ott fenn mindenkiről minden kiderül.
Ha egy színész - akár egy komédiában is - nem azt keresi, hogy miképp tépheti fel sebeit, miképp enged belátást titkaiba, miképp él meg olyat, amiből a néző saját sebeire, titkaira ismer, nincs értelme az egésznek.
A legsekélyesebb színdarabban is meg lehet találni azokat a helyzeteket, amiket kihasználva leleplezhetjük mindazt, amit a színpadon kívül rejtegetünk, vagy ha nincs meg bennünk, rejtegetnénk. A színészet varázslata elsősorban abban áll, hogy valaki emlékezni képes arra is, amiben nem volt része, ami nincs meg benne. Vagyis nem úgy tenni, "mintha", hanem beépíteni magunkba a feladat minden lehetséges értékét, és azt összeolvasztani azzal, amiben viszont részünk volt, ami megvan bennünk.
Az író a szövegében legyen jelen, ez a legfontosabb. Ha jelen van, a színész kitalálja mindazt, amit még el akar mondani neki az író utólag.
Ha nem a tévében vagy egy filmben áll színpadra, a színésznek nincs lehetősége megállni, és újra előadni az elrontott sort vagy jelenetet, nincs biztonsági háló. A színházi előadás ettől lesz igazán izgalmas.
A színház óriási igénybevétel, olyan, mint egy gyár, ahol az ember aláveti magát mindennek. Részese egy rendszernek, egy alkalmazott, annak minden jó és kevésbé jó hozadékával. Ez nagyon nagy áldozatokkal is jár, de egyben sokat is ad.
Többek közt jókora adag jellegtelenségre is szükség van ahhoz, hogy a színész feloldódhasson egy idegen gondolatban, és minden este lelket cseréljen aszerint, hogy mit diktál egy idegen egyéniség akarata vagy akár csak szeszélye.
Nem hiszem, hogy bárkinek is el lehetne mondani, hogyan kell színészkedni. Lehet tanácsot adni, de mindenkinek meg kell találnia a saját módszerét.
Facebook
Pinterest