Szerelmes vers
A szerelem önnön javát
Nem űzi, nincs magára gondja,
De másnak édes enyhet ád,
És Eget épít a Pokolra.
Mindig a szerelemtől szenvedünk,
még akkor is, amikor azt hisszük,
hogy nem szenvedünk semmitől.
A szerelem lényege, mint a verseké, a rögeszme,
mely India Háromarcú Isteneként
teremt, megőriz, pusztítva megújít,
és minden változatban változatlan.
Kedvesem, hidd nekem el, hogy se a földön, se az égen,
se szívünk szomjas rengetegében
nincs csodatévőbb, szebb hatalom,
nagyobb Erő,
mint egy aszályt elűző nagy nyári eső,
s egy frissen zuhogó, suhogó
szép szerelem!
Szerelem? Bűvös gyűlölet
És gyűlöletes bűvölet;
Törvénytörés törvénye és
Törvényszerű törvényszegés;
Biztonság, mely vak félelem,
Reménység, mely reménytelen;
Őrült elméjű bölcselet,
S mindennél bölcsebb őrület...
A szerelem olyan béklyó,
amelyet önmaga rak magára az ember.
Rabságáért mégis a másikat okolja.
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik szívvel tündérkedik
hajnalhasadásig.
Az ember szive alatt hőforrások van-
nak elrejtve ezt néha a szerelem
mélységének is nevezzük.
Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet
rossz napjaiban is hinni a szerelmet
többet gondolni rá, mit érez a másik,
szeretet tüzével fűteni, ha fázik.
A lány a kehelyre csókját lehelte,
a lovag kiitta, földhöz odaverte.
Lenéz, pirul, felnéz és sóhajt a lány,
és könny a szemén, és mosoly ajakán.
Mert nekem a szerelem merész,
halálig tartó összeesküvés,
gyönyörű, páros lázadás
a zsarnok elmúlás
ellen.
Olyan az arcod, a szemed is,
ugyanúgy simogat a kezed is,
úgy lobban fel benned is a vágy,
mint a nyári kazalban a láng.
Facebook
Pinterest