Ratkó József
1936. augusztus 9. — 1989. szeptember 13. József Attila-díjas magyar költő
Szeretve, szerettetve:
így vagy életem kedve.
Nyugalmam jóban rosszban
nyugodjék te karodban.
Vannak olyan dolgok, amelyeket még félelmében sem mond ki az ember, pedig ha kimondaná, megszűnnék a félelem.
Jóban csalódva, űzve rosszban,
szeretlek mindeneknél jobban.
Sorsod, szűkmarkú sorsom jussa,
áldassék, mert enyémmel futja.
Hirdesse minden, ennyire szeretlek; föld, ég, virág, amire lépsz: a fű! Egy pillanatra sem szabad feledned, mert ez az érzés örökéletű.
Kihunyt a láng. Már csak parázslik. Fölém subát terít az este. Hamvadó tűznél üldögélek, s várom, Kedves, hogy megjelensz-e? De nem! Hogyan is jelennél meg? Belőled csak emlékek élnek...
Lelked kedvessége, hozzám-szívessége ó, be nagyon hiányzik! Szíved hidegétől, idegenségétől testem-lelkem fázik!
Mert nekem a szerelem merész, halálig tartó összeesküvés, gyönyörű, páros lázadás a zsarnok elmúlás ellen.
Emlékszik rád a kezem,
emlékszik rád a szám is.
E szűkülő világban
te vagy hazám is.
Mégis szemedre hányom:
hát a szerelem ennyi?
Denevér-álmaimnak,
jaj, nem tudsz társa lenni.
A hatalomnak szíve van, bárkibe átültethető, a hatalomnak arca van, amin a bőr cserélhető.
A hatalomnak fegyvere van, mi mást tehetne, lő vele A hatalomnak hatalma van és él, ha visszaél vele.
Az anyák halhatatlanok. Csak testet, arcot, alakot váltanak; egyetlen halott sincs közülük; fiatalok, mint az idő.