Szerelmes vers
Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgota.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.
Fölszív a vágy, mint patakot a hőség.
Mind mélyebbről bugyog e szerelem.
El nem apadnék, nehogy keserü könnyed
gyüljön tengerré szilaj öleden.
A régi és új szenvedély, mely téged áthatott,
szívedben szétárad, s mint ég és föld, oly végtelen,
szerelmes ifjú, sóvárgó lány, késő bánatod,
a szél- s holdfényadósságot fizetni gyötrelem.
Leheverünk a gyepre,
hol pálmák árnya ring,
s álmodjuk mindörökre
szerelmes álmaink.
Vörös szobáról álmodtam az éjjel,
s a Víz Országáról dalolgatok ma.
Felhők párállanak a száz szigetről,
s köd a sűrű erdőt egybefogja.
Mindegy a holdnak, tegnap van, vagy holnap,
magától nő s apad szerelmünk sodra.
Hannanban új tavasz jön új tavaszra,
lehet, hogy néked ez közömbös volna?
Ó szerelem tüze, jobb százszor, ha megéget,
Mint sértetlen maradni s meg nem ismerni téged!
Ha még soká szeretlek-e,
Könnyes szemekkel kérdezed,
Természet édes gyermeke!
Bús szívemet mint vérezed...
S hát vélheted dicső alak!
Hogy téged én elhagyjalak?
Tetőled függ az életem,
Ah, csak tebenned lelhetem
Fel mindenem.
Kiváncsi játék és szeszély
a szerelem először.
Reánk tekint egy szem, beszél,
igér, s lángjuk előtör.
S minthogy magunkat szerfelett
szeretjük, s ez nagyon jó,
szeretjük őt, aki szeret,
hisz izlésünk hasonló.
A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Együtt összhang s szerelem
Lelkeden és lelkemen.
Ágaink keverve fenn
S gyökereink odalenn.
Ágainkon örömek,
Csiripelők, édesek;
Lábunk alatt halk erek:
Ártatlanság, szeretet.
Hógolyó-szerelem
eltalál, valamiden?
- Porlik, olvad sebesen
s nem marad nyoma sem.
Szépség, szűzesség, ifjúság virága,
Mint tépett párta, hullhat föld porába,
Örökkön él én édes, büszke, drága,
Mennyei mély szerelmem ciprusága.
Facebook
Pinterest