Búcsú az élettől
Halálom itt van, aminthogy már itt is volt mindig. Úgy kell gondolni rá, mint utolsó lapjára egy olyan könyvnek, amelyet még olvasok.
Mint esőcseppek a hideg ablaküvegről, úgy peregtek le gondolatai a rideg, megváltoztathatatlan tényről, hogy meg kell halnia.
A halál olyan gyönyörű lehet. Feküdni a puha, barna földben, s hallgatni a csöndet, míg a fűszálak hajladoznak a szélben az ember feje fölött. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt, megbocsát az életnek, és békében nyugszik.
Te most könnyet se ejts, nem érdemes, De ha jó fajta bort töltenél, Locsolj egy kortyot a földre, komám, Akkor tudom majd, hogy szerettél.
A tér-idő keresztfájáról engem is sírba tesznek. Harmadnap, vagy egy éjszaka feltámadok emlékeidben!
Egy szótő bennem magára ismer azt súgja hal és úszni vágyik hozzáteszek egy szótagot eljutunk együtt a halálig.
Az élet szörnyűség, A halál őrűltszép! És visz a vágy - Akárhol, akárhol, Csak itt ne tovább!
Hullok lefelé kerengve népeken, tűzön-vízen át vissza az ősi rendbe: a cél felé, a por felé: a lenti végtelenbe.
S ha majd jő a halál, Szóljon hozzám szépen, S ne a hátán vigyen, Hanem az ölében.
Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
Ég veled, barátom, isten áldjon, elviszem szívemben képedet. Kiszabatott: el kell tőled válnom, egyszer még találkozom veled. Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm. Ne horgaszd a fejedet, hiszen nem új dolog meghalni a földön, és nem újabb, persze, élni sem.
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin
Most pontot teszek, s mint aki vesztett csatából maradt meg hírmondónak, s elfújta mondókáját: emlékezni és hallgatni akarok.
Megálljatok, kínok, sebek, Ne siessetek. Meghalok én szépen, szabállyal, De beszédem van a Halállal.
Ím földi pályám képe: Míg lenn maradtam a sötétben, hátul, Mások kúsztak föl... A gyönyör, az élet, A hír hő csókja mindig másoké lett! De most, hogy vár az éjek-éje rám, Megnyugszom benne.
Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.
Facebook
Pinterest