Vavyan Fable

Akármilyen szokatlanul néz is ki, bármennyi hülyeséget lobbant is a szememre, ő az a pasas, akit szeretek, minden összes hibáival együtt. És e nagyvonalúságomtól tisztára ellágyulok.

Az a pasas, aki gyakorta utánaszámol, hogy még mindig csupán két lábam van, de már megint újabb topán dudorodik a szekrényben, számomra nem vitapartner.

Megcsókol, olyképpen, mintha először. Derekamat ölelő keze a fenekemre csúszik. Magához szorít, a levegőbe emel.

Mindig is Tatjánát irigyeltem, nem Anyegint. A férfit szerették, de a nő volt az, aki szeretett, aki átélhette a lelkében áradó érzelmeket.

Mi rosszabb? Elveszíteni valamit, vagy meg sem kapni?

Vezetgetjük egymást, bár még nem tudni, merrefelé tartunk.

Úgyannyira kellettél nekem, hogy már-már önmagadtól is elvettelek volna, holott határozottan kár lett volna érted. Ijesztően háborodottá tettél. Félelmetes dolgokat tudtam meg magamról, általad.

Húsz kilót fogytam három hét alatt! Semmi diéta, se fitnesz! Hanem: szerelem! A fogyásból sejtheti, hogy tragikus a kimenetel. Ne is beszéljünk róla! Különben csak felszakadoznak rémes lelki sebeim, és tovább fogyok, megállíthatatlanul, nulla kilóig és még alább.

Csakis az térhet vissza az életbe, aki elébb eltávozott onnan.

Nélkülem múlik el néhány perc az életemből.

Ha nem maradhatok veled, belepusztulok. Legyöngül az immunrendszerem, és végez velem valami tífusz.

A féltés teszi oly fájóvá a szeretetet? És mi teszi áldott széppé?!

Nincs leverőbb, mint amikor egy kedvetlen ember elkedvetlenedik.