Johann Wolfgang von Goethe

Tulajdonképpen akkor tudunk csak, ha keveset tudunk; a tudással nő a kétely.

Okos ember nem követ el csekély balgaságot.

Azt megígérhetem, hogy őszinte leszek, ám hogy pártatlan, azt nem.

Szenvedélyeink igazi főnixek. Ahogy a régi elhamvad, az új, mintegy hamvából, kikél.

A világ kíméletlen, durva hangja többnyire akkor szólal meg a leghevesebben, legerőszakosabban, amikor lelki harmóniánk a legemelkedettebbre van hangolva, s a titkon ható ellentét így váratlanul reánk támadva csak annál jobban kirí.

Az ifjú emberek a természet új ötletei.

A fogyatékosságokat csak a szeretetlen észleli; ezért, hogy belássuk, magunknak is szeretetlenné kell válnunk, de sosem jobban az épp szükségesnél.

Az ellenérzés és a gyűlölet a felszínig engedi csak a megfigyelőt, vezesse bármilyen éles elme; ám ha ez utóbbi a jóakarattal s szeretettel párosul, áthatol emberen-világon.

Nyomban látjuk, ha valahol a két legszükségesebb tulajdonság hiányzik: a szellem és az erő.

Ritkán bírunk eleget tenni magunknak; annál vigasztalóbb, ha másoknak eleget tehetünk.

Annyi jeles és derék dolog van egyidejűleg a világon, mégsem találkoznak össze.

Ne dorgáljuk a közönségest, marad az úgyis örökké, amilyen.

Férfimámor: így nevezték tizenhetedik századunkban, s mily találón, a kedvest.

Van a ritmusban valami varázslat: már-már elhiteti velünk, hogy miénk a magasztos.