Johann Wolfgang von Goethe

Rózsát lát meg egy legény, vadrózsát a réten; szép, akár a hajnalfény, fut a fiú könnyedén, erre vágyik régen. Piros rózsa, rózsaszál, vadvirág a réten.

Én megtaláltam ám egy szívet, egy nemes lelket, amellyel ha együtt lehettem, többnek éreztem magam, mint voltam, mert mindaz voltam, ami lehettem.

Csak bátran fel! Te adj útmutatást, vesd el a képzelet minden koloncát, működjék szenvedély, érzés, tudás s, ezt jól jegyezd meg: egy adag bolondság!

A Szép magasztosabb, mint a Jó; a szép magában foglalja a jót.

Olyanformán vagytok, mint a tenger, melynek különféle neveket adnak, és végül is csupa sós víz.

Valamely nemzet csak akkor tesz szert ítélőképességre, midőn önmagát megítélni tudja. E nagy kiváltsághoz azonban igen későn jut el.

Annyi ereje még váltig marad mindenkinek, hogy végrehajtsa azt, amiről meg van győződve.

Aki történetet ír, módját ejti annak, hogy a múlttól megszabaduljon.

Közönségesnek nevezzük az esetleges valóságot, melyen nem fedezünk fel pillanatnyilag sem a természetnek, sem a szabadságnak valamely törvényét.

A tevékeny ember azzal törődik, hogy helyesen járjon el; hogy helyénvaló dolgok történnek-e, arra ne legyen dolga.

Ha az ember testi és erkölcsi valóján elgondolkodik, rendszerint betegnek találja magát.

Mindenkinek a természetében van valami, ami visszatetszést keltene, ha szabadon nyilvánítaná.

Tévedni igen helyénvaló dolog, míg fiatalok vagyunk, de öreg korunkra fel kell hagynunk ezzel.

Nem mindenütt vannak békák, ahol víz van, de víz van ott, ahol békákat hallani.

A világ úgyis tele van titokzatossággal, mért tennők meg hát a legegyszerűbb jelenségeket is titokzatosnak.