Johann Wolfgang von Goethe

Jobban ismernők egymást, ha nem akarnók magunkat örökösen egy sorba helyezni másokkal.

Az emberek a legjobb akarat és igyekezet mellett sem tudják kiismerni egymást; ehhez hozzájárul még a rosszakarat is, ami mindent elferdít.

A bőkezűség mindenkit megkedveltet, különösen ha alázatossággal párosul.

Hogy mindazt teljesíthessük, amit elvárnak tőlünk, a kelleténél többre kell tartani magunkat.

Ami szívből jön, csak arra dobbannak meg más szívek.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng; a ligetben ha néma csend borul rám, téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Oh, jössz-e már?!

De én csak én vagyok, Vedd, amit adhatok! És ha tán kevesled, Fess magadnak te szebbet. Mert én csak én vagyok, Vedd, amit adhatok.

A gond a szívünk gyökerén tanyázik, s ott titkos kínokat csirázik, békétlen hánytorog, zavar nyugtot, gyönyört; mindegyre új meg új álarcot ölt.

Az ember csak az öröm és a bánat által tud meg bármit magáról és a végzetéről: megtanulja, mit kell tenni és mit kell elkerülni.

Az összes ismeretet, amit birtoklok, mindenki más képes megszerezni, de a szívem kizárólag az enyém.

Minden, minden elmúlt! Semmi jele annak a volt világnak, egyetlen szívdobbanás sem maradt akkori érzéseimből. Mintha kísértet volnék, amely visszatér kiégett, romos kastélyába, dús fejedelem korában maga építette, tündöklőn fölékesített palotájába, amelyet haldoklásában is reménnyel telve hagyott szeretett fiára.

Hogy nektek, ha valamiről szó esik, azonnal véleményt kell mondanotok: ez ostobaság, ez okos dolog, ez helyes, ez csúf! Mit ér ez? Rájöttök talán bármilyen tett belső összetevőire? Biztonságosan meg tudjátok állapítani az okokat, amely miatt az történt, ami történt, és miért úgy, ahogy? Ha értenétek a hogyanját, nem ítélkeznétek olyan sietve.

A legrosszabb, ami az emberrel történhet, ha rosszat gondol önmagáról.

A gondolkodó ember java és boldogsága, hogy a kifürkészhetőt kifürkéssze, s a kifürkészhetetlent csöndes áhítattal tisztelje.

Miért vagy olyan bánatos, Hol minden szív örűl? Szemed mutatja, ne tagadd, Itt sírtál egyedűl. (...) Hívnak vidám barátaid, Mindannyi úgy szeret. Ha veszteséged még oly nagy, Köztünk felejtheted.