Johann Wolfgang von Goethe

Örömmel, bánattal teljesen, gondolatokba merülve aggódni, kínok közt lebegni, majd égig újongani, majd halálra szomorkodni: csak az a lélek boldog, amely szeret.

Tűrhető lesz minden élet, lényeged ha megmarad; elbírsz minden veszteséget, amíg az vagy, aki vagy.

Tégy hát, ahogy én, s nézz bölcsen, vidáman a perc szemébe! Rajta, egy se vesszen! Használd javadra, bizakodva, bátran, munkádban éppúgy, mint a szerelemben! Légy mindig egész, s légy gyermek szivedben, így minden leszel, leszel győzhetetlen!

Ah, ez az üresség! ez a szörnyű üresség, amit itt érzek a lelkemben! - Sokszor gondolom: ha csak egyszer, csak egyszer szívedre szoríthatnád őt, ez az egész űr ki lenne töltve.

Azóta végezheti dolgát nap, hold és mind a csillag, én nem tudom, nappal van-e vagy éjszaka, és az egész világ elsüllyedt számomra.

Az ördögöt alábecsülni, ezzel van nékem vitám, hisz az, akit mindenki gyűlöl, valaki tán!

Mindaddig fiatal egy férfi, amíg egy fiatal nőnek tetszeni tud.

Élet koronája, nyugtot nem ismerő boldogság vagy te, szerelem.

Semmi a hit, minden a tett.

Tudom én, hogy nem vagyunk egyenlők, nem is lehetünk, de szerintem az, aki tekintélye védelmében szükségesnek véli, hogy távol húzódjék az úgynevezett alja néptől, ugyanolyan elítélendő fajta, mint az, aki elbúvik az ellensége elől, mert attól fél, hogy alulmarad.

Természettől fogva szinte rejtve megvan bennünk minden, amire az életben szükségünk lesz, és mindez magától kifejlődhet.

A rendkívüli dolgok nem a rendes, hétköznapi úton történnek meg.

Minden művészet legmagasabb feladata, hogy a látszat által megadja egy magasabb valóság káprázatát.

Egy hasztalan élet egyenlő egy korai halállal.