Albert Camus

Minden bevégeztetett? Rendben van, akkor kezdjünk el élni!

Az ember nagyságához tartozik az is, ha érződik, ami megalázza.

Nincs megvetendőbb, mint a félelemre alapozott tisztelet.

Mindig hamis az ítélet, amikor az igazság nem az érvelés fényében jelenik meg, hanem az élő valóságban ölt testet.

Egyetlen elkerülhetetlen sors van, a halál, a halálon kívül semmi nem elkerülhetetlen. Az idő terében, mely a születéstől a halálig terjed, semmi nem megállapodott: változtatni lehet mindenen, még a háborút is meg lehet állítani, sőt meg lehet őrizni a békét, ha eléggé akarjuk és sokáig akarjuk.

Megdöbbentő látni, milyen könnyen mállik szét az emberek méltósága. Ha belegondolunk, ez természetes, hiszen a szóban forgó méltóságot csak szüntelen erőfeszítéssel tudták megőrizni, valódi természetük ellenében.

Azért lettnk, hogy alkossunk, szeressünk, nyerjünk, azért lettünk hát, hogy békében éljünk. Ám a háború megtanít rá, hogy mindent elveszítsünk, s hogy azok legyünk, akik nem voltunk.

A gondolkodó ember általában azzal tölti az idejét, hogy a dolgokról kialakított képet az új tényekhez igazítja, amelyek meghazudtolják.

Vannak, akik arra lettek teremtve, hogy szeressenek, mások meg arra, hogy éljenek.

Szívesen meghalok érte... de azt a világért se kérje, hogy éljek.

Az a szerelem, amely nem viseli el, hogy szembesítsék a valósággal, nem szerelem. Így aztán a nemes lelkek kiváltsága a képtelenség a szerelemre.