Albert Camus

Hogy az élet az erősebb - igazság, de minden gyávaság alapelve. Az ellenkezőjét kell gondolni, tüntetően.

Az idő azért szalad oly gyorsan, mert nem tűzünk ki benne jelzőpontokat. Mint holdat, a zenitjén, és a láthatáron. Az ifjúság évei azért hosszúak, mert telítettek, az öregség évei azért rövidek, mert már készek. Figyeljük meg például, hogy majdnem lehetetlen öt teljes percig szemmel követni az óramutató járását, annyira hosszú és elkeserítő az egész.

Bizalom és barátság, napfény és fehér házak, alig észrevehető árnyalatok, ó, érintetlen boldogságom, mely máris elillan, s az est mélabújában csak egy fiatal nő mosolya vagy egy megértő barát okos pillantása hoz megváltást.

Mindannyiszor a barátság törmelékeit kapom, egy érzelem szilánkjait, soha nem az érzelmet, soha nem a barátságot.

Az élet rövid, és bűn elvesztegetni az időnket. Egész nap az időm vesztegetem, a többi ember mégis igen tevékenynek tart. Ma megpihenek, és szívem találkozóra indul önmagával.

Fiatalon többet kértem az emberektől, mint amennyit adni tudtak volna: folyamatos barátságot, állandó érzelmet. Mára megtanultam, hogy kevesebbet kérjek, mint amennyit adhatnak: frázistalan társaságukat. És érzelmeik, barátságuk, nemes gesztusaik számomra maga a csoda: a kegyelem ajándéka.

A szépség elviselhetetlen. Kétségbe ejt minket, egyperces örökkévalóságba, amelyet azonban az idők végtelenségéig szeretnénk meghosszabbítani.

A lényeg abban van, hogy mindent megengedhessünk magunknak, még akkor is, ha cserében időnként hangosan hirdetjük saját gyalázatunkat.

Nem lehet elítélni a többieket anélkül, hogy ezzel egyben önmagunkat is meg ne vádoljuk, önmagunkra kell sújtanunk, hogy jogunk legyen a többiek megvádolására.

Nem az-e a legnagyobb akadálya a szabadulásnak, hogy elsőnek mi magunk ítéljük el önmagunkat? Azzal kell hát kezdeni, hogy az ítéletet, megkülönböztetés nélkül, mindenkire kiterjesszük, mert így máris felhígítottuk.

A nagy hivatások mindig kicsapnak a munkahely medréből.

Nemegyszer világosabban látni abban, aki hazudik, mint abban, aki igazat mond. Az igazság, mint a fény, vakít. A hazugság meg, mint a szép alkonyat, minden tárgyat érvényre juttat.

A valóban féltékenyek számára nincs sürgetőbb dolog, mint hogy azzal háljanak, akiről azt hiszik, hogy máris elárulta őket. Nyilván újra és ismételten meg akarnak győződni róla, hogy ez az ő drága kincsük még mindig az övék. Birtokukba akarják venni, ahogy mondani szokták. De meg azért is teszik, mert közvetlenül utána mindjárt kevésbé féltékenyek. Mert a testi féltékenység a képzelet következménye, de ítélet is magunk felett.