Albert Camus

Mivel szükségem volt rá, hogy szeressek és szeressenek, azt hittem, szerelmes vagyok. Másként szólva ostoba voltam.

Nem azt kívánjuk (...), hogy esendőnek ítéljenek bennünket. Csak azt akarjuk, hogy sajnáljanak minket, és megerősítsenek az utunkon. Lényegében tehát azt szeretnénk, ha nem volnánk többé bűnösök, de erőlködnünk se kéne, hogy megtisztítsuk magunkat. Nincs bennünk sem elég cinizmus, sem pedig elegendő erény.

Az emberek sietve ítélkeznek, hogy őket meg ne ítéljék. Ne is csodálkozzunk ezen. A legtermészetesebb gondolatunk - az, amely szinte ösztönösen, természetünk mélyéről tör elő - ártatlanságunk gondolata.

Az a fontos mindenekfelett, hogy elkerüljük az ítéletet. Nem azt mondom, hogy a büntetést kerüljük el. Mert a büntetés ítélet nélkül még valahogy elviselhető. Van is neve különben, amely az ártatlanságunkat biztosítja: a balszerencse. Nem arról van szó, épp ellenkezőleg, hogy megelőzzük az ítéletet, elkerüljük, hogy örökké ítélkezzenek felettünk, anélkül, hogy a végzést valaha is kimondják.

A szép beszédeknek el kell röppenniük, hogy a szobor lelepleződjék.

Egy nap abba a helyzetbe jutunk, hogy még azt is elvesszük, amire igazában nem is vágyunk.

Egyesek azt kiáltják: - Szeress! - Mások meg hogy: - Ne szeress! - De a legrosszabb és a legszerencsétlenebb az a fajta, amelyik azt mondja: - Ne szeress, és légy hozzám hűséges!

Minél jobban különböztem a romantikus regényhőstől, annál jobban hatottam a nők regényes képzeletére. Barátnőink csakugyan abban hasonlítanak Bonapartéra, hogy azt hiszik, ott is sikerük lesz, ahol már mindenki kudarcot vallott.

Az igazi szerelem, elismerem, kivételes dolog, alig kettő-három akad belőle egy században. A többinek hiúság vagy unalom van a mélyén.

Minden értelmes ember (...) arról álmodik, hogy gengszter lehessen, és hogy puszta erőszakkal uralkodjék a társadalmon. Mivel a dolog nem olyan könnyű, mint ahogy azt bizonyos szakregényekben olvassuk, az ember a politikába veti minden reményét, és rohan a legkegyetlenebb párthoz. Mit számít, ugye, ha lealacsonyítjuk a szellemünket, viszont uralmunk alá hajtjuk az egész emberiséget?

Ha a selyemfiúkat és a tolvajokat mindig és mindenütt elítélnék, a becsületes emberek mindnyájan és állandóan ártatlannak éreznék magukat.

Ilyen az ember, kedves uram, kettős arca van: nem tud szeretni, csak ha önmagát szereti.

Hányan esnek bűnbe csak azért, mert nem tudják elviselni, hogy nincs igazuk!