Albert Camus

A végzés, amelyet másokra kimondunk, visszaszáll a fejünkre, s bizony némi rombolást is végez.

Aki egyedül van, Isten nélkül és parancsoló nélkül, borzalmas annak a mindennapok súlya.

Mindennemű szabadság végén ott van mindjárt az ítélet.

A legfőbb emberi gyötrelem, ha törvény nélkül ítélkeznek rajtunk.

Aki elfogad egy törvényt, nem retteg az ítélettől, amely visszahelyezi a hite szerint való rendbe.

A magányban, s ha fáradtak vagyunk, hiába, könnyen prófétának tartja magát az ember.

Ezen a világon lehet háborúskodni, majmolni a szerelmet, kínozni felebarátunkat, pompázni az újságban, vagy egyszerűen horgolás közben megszólni a szomszédot. De bizonyos esetekben folytatni, egyes-egyedül folytatni, ez meghaladja az emberi erőt.

Amit eltilt a cenzor, közhírré is teszi.

Nincs szükség Istenre, hogy megteremtse a bűnösséget, sem pedig, hogy büntessen. Felebarátaink is megteszik, a mi segítségünkkel.

Nem is lehetünk meggyőződve senkinek az ártatlanságáról, viszont biztosak lehetünk minden ember bűnösségében. Minden ember tanúskodik minden más ember bűnéről.

Az igazságot nehéz elviselni.