Albert Camus

Igazságtalanság tapad minden szenvedéshez, még ahhoz is, melyet megérdemeltnek tartunk mi, emberek.

A szenvedés elkoptat reményt és hitet; magányos marad, nincs rá magyarázat.

Azok viszik előre a történelmet, akik adott pillanatban fel tudnak lázadni ellene.

Nem mondható ki, hogy semminek nincs értelme, hiszen ezzel egy ítélettel szentesített értéket állítok; s azt sem mondhatjuk ki, hogy mindennek van értelme, mivel a minden szónak számunkra nincs jelentése. Az irracionális határt szab a racionálisnak, mely a maga részéről megszabja mértékét. Valaminek végül is akkor van értelme, ha az értelmetlenség szintjén hódítjuk meg.

A valóság nem teljes egészében racionális, és a racionális sem teljesen valóságos.

A termelésre alapozott társadalom csupán termel, nem alkot.

A birtoklásvágy azért kielégíthetetlen, mert képes túlélni a szerelmet magát is. A szerelem ekkor meddővé akarja tenni a szeretett lényt. Az elárvult szerető meggyalázott szenvedése tán nem is abból fakad, hogy már nem szeretik, hanem abból, hogy tudja, a másiknak módjában áll szeretni, még szeretni fog. A tartósság és a birtoklás eszeveszett vágyától kínlódó ember a szeretett lény meddőségét vagy a halálát kívánja.

A művészet a formába öntött lehetetlenség igénye.

A legjobb fénykép is a valóság elárulása, választásból születik, és határt szab mindannak, ami nem ő maga.

Nincs olyan művészet, mely teljes egészében elvetné a valóságot.

A belső realitás teljes tagadása elképzelt emberhez vezet.

A regény világa világunk korrekciója, az ember szíve vágya szerint.

Ha megnevezem a kétségbeesést, túljutok rajta.

Az ember ott érzi a lelke mélyén a világunknál jobb világ eszméjét. De a jobb világ nem a miénktől eltérő világ, a jobb világ egységes világ. A láz, mely a szétforgácsolt világ fölébe emeli szívünket, az egység vágyából fakad. Nem hitvány menekülés; konok igény bejelentése. Akár vallás, akár bűnözés, minden emberi erőfeszítés ennek az esztelen vágynak engedelmeskedik véső soron, formát igyekszik adni a formátlan életnek.

A meggyötört ember hiába kutatja azt a formát, mely határok közé szorítaná, melyek között ő lehetne a király. Ha e világon akár egyetlen élő dolognak is formája volna, megbékélne a világ.