Idézetek a viszonzatlanságról
S negyvenkét éve szomjazom megtagadott csókod, miközben mások csókjával ajkamon szénné naponta pörkölődtem, ám mindig, mindenütt jelen voltál, te máig csókolatlan, mivel nem lettél kedvesem: hű a hiányodhoz maradtam. Emléked rosszallóan kisért: csöpp áfonya tengernyi mézben, mert arra már, hogy visszakérd amit nem adtál - nincs remény sem.
Nem volt szerelmes belém, és minél elszántabban küzdöttem a szerelméért, ő annál inkább elhúzódott tőlem.
Az egyoldalú szerelem nem tartozik másra, az embernek egyedül kell hordoznia ezt a terhet.
A szerelem olyan, mint egy pattanás: ha túlérik, kifakad.
- Talán nem mondom ki, de egyértelműen kimutatom, hogyan érzek irántad. Lehet, hogy magának a szónak nem is kéne ilyen fontosnak lennie... - Hogyne lenne fontos maga a szó. Nem akkor, ha kimondják, hanem pont akkor, ha nem.
Olyan álom vagy, ami már függővé tett, rászoktam, Egy olyan álom vagy, ami nem létezik, csak álmomban.
Még ha nem is ismerjük a szerelmet a maga valóságában, nem hazudok, ha azt mondom, hogy a szív tudja, milyen, méghozzá a képzelettel való szoros kapcsolatának köszönhetően. A képzelet a szerető legjobb barátja, legyen szó valós vagy képzelt szerelemről. A képzeletében az ember a saját életének szerzője lehet, míg a valóságban másnak is van beleszólása.
Úgy érezte, hogy élete legnagyobb részében a fal mellett ült egy szobában, míg a többiek a szoba közepén táncoltak. És itt áll előtte egy ember, akit felkértek keringőre, de nem hajlandó táncolni.
Ő az enyém volt, és csak ő tudta, én meg másé, az épp nagyon unta, és csak néztem - na most hova dőljek, s Ő már ott volt mellettem.
Szabálytalan, ahogy mindig szeretlek. Szétszórva és a faltól kérve féket. Ebben már nincs öröm. Próbáld megúszni. Zárj ki. Ez lesz az egyetlen esélyed.
Fáj a szivem: mondjam ki? Jaj, hogy fáj Valakiért! A teljes téli éjszakán fenn volnék Valakiért. Szűz szerelem angyalai, ti feleltek Valakiért! Hozzátok vissza, küzdjetek az én Valakimért!
Neked apró kis jegyzet egy könyvtárban, csak egy fájl vagyok neked a lomtárban, amit kitörölnél, de néha visszaállítod.
Elhervad az ajkad gyenge virága: Mert nem csókoltam meg az ajkad. Elfonnyad a melled két drága gyümölcse: Mert kezeim soha nem becézték. Mert édes kínom meg nem szántad: Éhes, irigy szemeim megvernek.
És szólt a nő: "És mégis nappal, éjjel Sóhajtva gondolsz vissza rája, Amellyel az enyém nem ér fel, Mi volt a titka, a varázsa, bája? Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?" S a férfi szólt: "A másikat szerettem!"
Hát létezik szebb halál annál, mint ha az ember a szerelembe hal bele?
Ahogy a nagy rock and roll-költő mondta: én a szívemet adtam neked, hogy kitörölhesd a seggedet.
Facebook
Pinterest