Idézetek a viszonzatlanságról
Tudod, nem az a gond, Hogy hazudsz nekem, De mért van úgy, mindig elhiszem? És nem az a baj, hogy játszadozol, Hanem az, hogy velem teszed.
A csend partján, ha lépdelsz, Lesz veled egy mégis, Lesz veled egy mégsem, Gondolkozz, miért nem. Mert nem kezdődött, s nem lett vége, Csak egy reggel volt, mely nem ébredt a fényre, A csend partján, ha lépdelsz, Mondd el, miért nem?
Nem mondod, hogy szereted, mert nem mondhatod neki. Mindent elrontanál. Elfutna, elrohanna abban a pillanatban, ahogy megértené, hogy ez most más. Ez nem amolyan baráti ölelés, hanem annál több. Darabokra törtség, fájdalom marad minden érintés után, mert más az, amire te vágysz - de nem mondhatod el. Nem mondhatod el, mert túl fontos neked ő. Nem veszítheted el, bárkit elveszíthetsz, bármit túlélsz, de azt, hogy ő ne lenne többet... na azt nem.
A szerelem, végtére is, hit, és a hitet próbára kell tenni.
Beleszakadhat a szíved, sőt, bele is fog, ha folyton csak adsz, és vissza sem kapod a másiktól - figyelmet, a törődést, a szeretetet. Persze, nem azt kell nézni, hogy mit kapsz cserébe, az Élet úgyis visszaadja valahol, de érdemes odafigyelned magadra. Arra, hogy vajon mikor tolod az energiát feleslegesen, és mikor van az, hogy már figyelmet sem kapsz? Csináld csak, de egyszer azon kapod majd magad, hogy szép lassan elfogysz. Adnál, de nincs miből. Mosolyognál, de nem őszinte. Olyankor kell átgondolnod: vajon kiknek adtál pillanatot? Ugyan ki volt az, aki értékelte, becsülte, mert nem kell több. (...) A kérdés csak az, hogy mikor veszed észre, hogy a másikat valójában nem is érdekled, és mikor képzeled azt ennek ellenére is, hogy ez nincs így. Mert van, amikor olyanoknak adsz energiát, akik valójában magasról tesznek rád és a mosolyaidra. Te vajon kire szánod a napjaidat, a pillanatokat? Gondold meg. Érték.
Nem voltam, nem vagyok, nem lehetek méltó a maga szerelmére. Maga a tisztaság, az édes, szűzies érzelmek ragyogó ideálja, s én... én egy szebb életnek ide maradt romja: fakó, hétköznapi ember.
Igazad van. Az olyan szív, mint a tied volt, nem talál egy meleg, hozzá hasonló társat. Igazad volt, igazad van. A te szíved s az én szívem is örökös árvaságra van teremtve - de örökös, fájó büszkeségre is.
Mégis mi a jó az egyoldalú szerelemben? A kezdetekben sem kell sokat költened. Egy kapcsolatban rengeteg pénzt lehet elszórni ajándékokra. Továbbá megmarad a szabadságod, nem kötnek ígéretek... nem kell folyton aggodalmaskodnod a másik miatt, nincsenek viták. S ha csak azzal kell beérned, hogy távolról nézhesd, legalább nem vársz tőle semmit. Ráadásul akkor vethetsz véget az egésznek, amikor csak akarod, mert magadon kívül másnak úgysem okozol vele fájdalmat.
Ma csak egy srác vagyok, aki szerelmes abba a lányba, aki éppen most ment el, és aki sosem fog viszontszeretni.
Hogy te soha sem szerettél, Tudom, a mint fölébredek; Álmaimban csak azt érzem, Hogy én miként szerettelek, Nappal meggyilkolt szivemben Följajdul a vád, az átok. Álmaimban szivszakadva Áldalak és megbocsátok.
Nem szeretsz. Érzem. - Hogy engem? vagy magadat? Magadban döntsd el.
Olyan nővel élni, aki nem szeret viszont, a magánynál is magányosabb.
A viszonzatlan szerelem mindig magában hordozza a reményt, hogy egy napon viszonzásra lel.
Gyűlölj, hé! Ne legyek többé! Nyomoríts péppé! Alakíts széppé! Teremts egésszé! Hát nem, hát nem, hát nem megérné?
Hazajöttem azzal az eltökéltséggel, hogy kiirtalak magamból. Nem sikerült.
Facebook
Pinterest