Idézetek a viszonzatlanságról
Nem is képzeled, milyen paradicsomot varázsoltam volna körüled. A paradicsom a lelkemben volt és én minden virágát ide ültettem volna. Jó. Nem szerettél volna. Hiszen ez sem változtatott volna a dolgon. Minden úgy maradt volna, ahogy kívántad és én nyugton hagytalak volna. Úgy bántál volna velem, mintha a jó barátod volnék, mindent elbeszéltél volna, mind a ketten örültünk és mosolyogtunk volna és vidáman néztünk volna egymás szemébe. És így múlott volna el életünk. Ha pedig másba szerettél volna bele - azzal sem törődtem volna. Vele sétáltál és nevetgéltél volna, én pedig az utca túlsó felén a szememmel kísértelek volna benneteket...
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Én igazán nagyon örültem, hogy ismét találkoztunk. Az életed azonban más vágányon halad, mint az enyém; nem érintkeznek, hanem merőben eltérnek egymástól.
Senki nem határozhatja meg, kibe lesz szerelmes - és annak sem lehet az érzéseit megváltoztatni, aki nem viszonozza a tieidet.
Gyűlölsz, kedves? Már tudom, mi az ok: Te látót szeretsz - és én vak vagyok.
Viszonzatlan szerelem éppúgy nincs, mint ahogy nincs gyökértelen növény. Azok a látszólag egyoldalú boldogtalan szerelmek, amelyeket az életből és a világirodalom remekeiből ismerünk, a remény kifogyhatatlan erőtartalékaiból táplálkoznak.
A levelek nem tévednek el, igaz? De fennáll a lehetőség, hogy nem akarsz írni, hogy haragszol rám, és most ugyanúgy váratsz engem, ahogyan azelőtt én várattalak.
Most megint eszembe jutott, hogy egyszer megkérdezted, van-e nekem rendes nevem is, mert te azt nem tudod, igen, akkor két napig bőgtem, és most is bőgni volna kedvem, ahogy eszembe jut. Annyit se számítottam neked, hogy a nevemet tudd, ha nem is valami extra név, de szép név...
Ne szeressen mindenkit, úgysem lehet. Akiket szeret, azokat szeresse méltón. Méltón hozzájuk és önmagához. Akkor nem kell félnie a kapcsolatoktól. Világosabbá válik a viszonya a szűkebb környezetével. Lesz egy menedéke, ahová visszahúzódhat, ha odakinn goromba idők járnak, és mire megint kidugja az orrát, már jóval erősebb lesz.
Bolond szerelemben öt esztendeig vártam rád. Én ostoba, nem tudtam, hogy szíved is olyan rideg, mint a szemed.
Kiszolgáltatottá lesz az ki szeretni gyáva nem a pengevékony száj mögé harapott szavak a bizonytalan szerető tesz azzá szerelmi csapda ez ha nem vagy bátor elfogadni és hős viszonozni felkínált szerelmemet.
A szerelemmel nem tudok végezni. A be nem teljesedés szomorúvá tesz. (...) A szerelem titka, amely bennünk kezdődik, de nem bennünk ér véget. Az a titokzatos mód, ahogy mindez egyidőben jelen lehet: az ember, a szerelem, a boldogság, az élet... s ahogy ez mindig milyen iszonyúan kevés, és minél többnek látszik, annál kevesebbé lesz.
Tudnod kell, szeretlek, titkolatlanul, oly magától értetődően, miként lélegzetet veszek. Végül is, jó érzés ez nekem. Ám azért viszonzatlanul mégiscsak tök féloldalas.
Az egész életedet eltöltheted mihaszna, légből kapott képzelgésekkel! Ha egy szerelem viszonzatlan, ott csak kérdések vannak, válaszok nem. Nem élhetsz úgy, hogy a végtelenségig vársz ezekre a válaszokra!
Addig nem szabadulhatok meg tőled, amíg nem adsz olyan választ, amit meg tudok érteni. Ami logikus. Mert az, hogy nem szeretsz, érthetetlen, illogikus és... jogtalan. Honnan van jogod arra, hogy ne szeress engem?
Lehet, hogy az egész irántad érzett szerelmem nem egyéb rögeszménél... de mert hiszek ebben a rögeszmében, igaz a szerelem. Te vagy az élet szimbóluma, azzá váltál, és amíg te nem vagy az enyém, addig semmi sem az enyém az életből.
Facebook
Pinterest