Idézetek a viszonzatlanságról
Azt mondtad, nem érzel már irántam semmit, és ez nagyon kellemetlen, mert én viszont igen. És lefogadom, hogy ezt te is tudod.
Szörnyű és szerencsétlen dolog olyasvalakit szeretni, akiről tudjuk, hogy nem képes viszontszeretni bennünket. Persze vannak ennél borzasztóbb dolgok is. Sokkal súlyosabb emberi gyötrelmek is léteznek ennél. De attól ez még szörnyű és szerencsétlen dolog marad; mert mint oly sok más, ez is megoldhatatlan.
Hogy szeretlek-e, Raven? Téged?! Az olyan lenne, mintha egy jégtömböt szeretnék. Nem, még csak nem is olyan, mert a jég idővel megolvad, de te, te soha.
Igazából nem tudom, lenne-e értelme újrakezdeni, valószínűleg nem, tovább gyilkolnánk egymást, én pedig csak felőrlődnék abban az érzelmi, anyagi labilitásban, ami körülvesz téged, és újra előjönne minden korábbi vitánk. De ettől függetlenül még mindig lángol bennem a tűz, és nem értem, hogy ha benned is van valami, akkor miért nem mutatod ki.
Igen, látom, hogy mi történik éppen. Röviden összefoglalva: pasit, de azonnal! Pontosabban: szerelmet (gyöngédséget), de azonnal. És ez nem jó, nem helyes, nem kívül kell, hanem belülről a boldogságot keresni... de akkor is most azonnal.
Tudom, hogy neked rosszul esik. Ne haragudj! Pont úgy vagyok vele, ahogy te velem, de most tényleg. Ő egyszerűen nem szeret engem, így meg hiába akarnék bármit is. (...) Ez olyan egyszer volt, talán igaz sem volt dolog. De egy rövid ideig legalább remélhettem, hogy megszeret, hogy odaül mellém, megfogja a kezemet, finoman átölel, és csendben elalszunk egymás mellett. Olyan sok mindent elképzeltem már vele, túlságosan is beleéltem magam. Jó lenne megint a vállára hajtani a fejemet, és egy picit érezni őt... nagyon rossz érzés, amikor te tudod, hogy a dolog működne, de a másik nem szeretné.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
- Most, hogy közeledik a búcsú, az elválás, a félelem a magánytól, a kilátástalan jövőtől, és jön a rémült gondolat, hogy: "Tapadjunk össze ebben a halálra ítélt, félelmetes, reménytelen világban, mert nem jó egyedül"... mindez azt kiáltotta bennetek: "Maradj velem!"... Ez nem szerelem. - Hanem mi? - Menekülés.
Nagyon kérlek, hallgass meg. Aztán nem is bánom, ha itt hagysz, mert akkor én úgy is elemésztem magam.
Az a személy, akit szeretünk, nem egyenlő azzal a személlyel, aki viszontszeret minket.
- Szerelmes vagyok beléd. (...) - Azt hiszem, te vagy a világ legkedvesebb embere - de én nem vagyok beléd szerelmes. - Majd teszek róla, hogy belém szeress. - Az nem jó. Nem akarom, hogy tegyél róla. (...) Én jobban tudok gyűlölni, mint szeretni.
Nincs rosszabb dolog a világon, mint amikor visszautasítanak. A fényed rátalál egy másik ember fényére, azt hiszed, kinyílnak az ablakok és beömlik a napfény, és végre begyógyulnak a régi sebek. És hirtelen rádöbbensz, hogy semmi nem következik be abból, amit elképzeltél.
Tudd meg, én Neked fájni akarok, emlék akarok lenni, mely sajog, mert nem lehettem eleven valóság.
Tudta, hogy kevés asszony képes olyan intenzíven, reménytelenül szeretni, mint ő! Szívesen halt volna a férjéért; kész volt hazudni, mesterkedni, szenvedni érte! Ehelyett büszkén és rezerváltan elfogadta a számára kijelölt helyet.
Sose leszel te az enyém, álmom maradsz, míg csak élek, szerelemről nem is szólok, nem remélek, nem is kérek. Csak úgy jár körötted lelkem szerelmesen, lágy-szelíden, mint ahogy a holdsugár jár halkan, félve, fehér vízen...
Ha volna is bennem egy csepp önteltség, ha egyáltalán volt, annak is ma befellegzett. Titokban mindig azt hittem, azt reméltem, a sok ezzel ellentmondó látszat ellenére, hogy egy kicsit szerelmes vagy belém. Bocsáss meg. Ez azt jelenti, hogy még én is félreértem a barátságot. Ma végképp meggyőztél, hogy én is épp olyan buta liba vagyok, mint a többi. És hogy neked szabadság, nagy, állandó, cselekvő szabadság kell, és nem akarsz lelki klinikát nyitni az ilyen nyavalyásoknak, mint én.
Facebook
Pinterest