Idézetek a viszonzatlanságról
Várni rád nem nagy áldozat nekem, Egy életen át köti a vágy a lelkem. Csak az fogy el, mit együtt végigélhetnénk, És sose leszünk, akik együtt lennénk.
Hosszú ideig próbáltam elfogni tekintetét. Újra meg újra éppen csak találkozott a szemünk; de az övé, minthogy nem volt mondanivalója számomra, hamarosan zavartan elfordult.
Az én szerelmem nem tudott meghalni. De élni sem.
A szívemben még mindig téged hívlak. És akármennyire is fáj, nem adom fel, míg nem válaszolsz.
Szép az, ha az ember kezét kérik, de éppen nem felemelő, mikor a két kezeddel töröd össze a becsületes szívet, és ha akármilyen méltósággal viseli, ha jókívánságaival halmoz el, és ha barátságát ajánlja, mégiscsak kitessékeled az életedből.
Ne adj fel valami fontosat, csak hogy megtarts valakit, aki azt sem képes kimondani, hogy szeret.
Megtaláltam az igazit, de ő nem szerelmes belém, és amíg én az vagyok, addig másnak nem lehet esélye.
Négy esküvő és egy temetés c. film
Azt tudod, hogy mennyi mindent ki tudok állani. A gyomrom éhséget, az idegeim rettegést, a bőröm vágást, viszketést, hideget, a büszkeségem lemondást. Meg tudom bocsátani egy nőnek, ha szeretett és megcsalt. De hogy egy hölgy más jogon nevezzen magáénak, mint azon, hogy szeret "szeret": ezzel a gondolattal nem tudok kibékülni soha!
Azok a szegény emberek, akiknek az életéből hiányzik a szerelem, s akik ifjúságuk legszebb óráit lélekölő munkában töltik el, ők tudják csak a titkát annak a gyors pusztításnak, amelyet letarolt, félreismert lelkükben véghezvisz egy nagy szenvedély. Annyira biztosak a választásuk helyességében, oly hirtelenséggel pazarolják lelkük minden erejét a nőre, akibe belészerettek, hogy a közelében gyönyörűséges izgalmakat élnek át, gyakran anélkül, hogy hasonlót ébresztenének benne. Ez hízeleg a legjobban az asszonyok önzésének, ha képesek felismerni a szenvedélynek ezt a látszólagos mozdulatlanságát és a lappangó indulatot, mely oly mélyről jön, hogy időbe telik, amíg fölszínre tud jutni. Ezek a szerencsétlen flótások remeték Párizs szívében, átélik a remeteélet minden gyönyörét és megesik, hogy nem bírnak ellentállani a kísértéseinek; de még gyakrabban csalódásnak, elárultatásnak, félreismertetésnek esnek áldozatul és ritkán jutnak hozzá, hogy leszakíthassák a gyümölcsét ennek a szerelemnek, mely számukra mindenkor égből hullott virágot jelent.
Nem ölelek többé, elég volt. Nem ölelt vissza, eldobott (...) S megölellek még egyszer, Élet, Utolsót lendül a karom S úgy fonódik be görcsösen Küllőibe a szent keréknek.
Az összes szeretet közül az számít igazán, amit nem viszonoznak.
Szerettelek és szeretlek - akarom, hát elfeledlek. Eltemetlek, de megtartlak régi szépnek, drága dalnak.
Azt hittem, hogy nem képes szeretni senkit sem. Tévedtem. Engem nem tudott szeretni.
A legtöbb szerelmi történet olyanokról szól, akik egymásba szeretnek. De mi van velünk, a többiekkel? Hol a mi történetünk? Azokról, akik magányosan szerelmesek. Mi vagyunk az egyoldalú vonzalmak áldozatai, mi vagyunk az elátkozott szerelmesek, a viszont nem szeretettek, a járóképes sebesültek, a fogyatékosok, akiknek nem jár remek parkolóhely.
Tudom, hogy két kezem nem part és nem erő: maholnap aszu ág, szélvert és remegő. Mentésre ingatag, tartásnak nem elég - síkon át, hegyen át kinyújtom tefeléd.
Facebook
Pinterest