Idézetek a viszonzatlanságról
Ha a pokolból jöttél, oda is veled megyek. Úgyis megértem rá. A te poklod az én mennyországom, a te orcád fényesebb, mint Istené! Mondd, hát igazán nem kellek neked?
Mit tegyek még, mi volna elég? Amim volt, már semmiség... De vigyázd a lelkem, Mert a szívem súlyát nem bírná el az ég!
Én épp akkor leszek hozzád legközelebb, ha azt hiszed, legtávolabb vagyok. Mert szobád csöndjében én hallgatok. De bennem zúgóbb némaságod a kiáltott szónál. Napja s alkonya te vagy sorsomnak, tiltod vagy hagyod. Nem fogysz ki belőlem soha.
Borba pácoltad a szívemet, abba a borba, mit soha nem ittunk meg.
Csend van, amikor megállsz, csendje hótömbnek, jéglemeznek. Tisztán hallod, amint most üvegszívem szirmai töredeznek.
Lelked kedvessége, hozzám-szívessége ó, be nagyon hiányzik! Szíved hidegétől, idegenségétől testem-lelkem fázik!
A szerelmem az enyém, és annak adom, akinek akarom, akkor is, ha nem viszonozza. Persze nagyszerű lenne, ha viszonzásra lelne, de ha nem, az se baj: türelmes vagyok. Nem adom fel, tovább ásom magam alatt a gödröt, mert tudom, hogy a mélyén víz van: éltető víz.
Én már kezdem gyanítani, hogy hirtelenében - mondhatnám: alattomos módon és váratlanul - szerelmes lettem, észlelem, hogy puha felhőcskéken lépdelek, de tudom, hogy ezt titkolnom kell. Miért van úgy teremtve az ember, hogy tilalmat érez, ha ki akarja tárni a lelkét?
Alapvetően az a fontos, hogy én szerethessek. Legyen kit szeretnem, szerelemmel. Persze az se rossz, ha szeretve vagyok, de az is elég, ha a másik fogadja.
Kinyitom a végtelent és telekiáltom, Élnem kell, bármi áron, Őszintén érezni, szeretve meghalni, Nem akarok többé megfelelni, Se beléd betegedni.
Hova fogy a levegő, Hol lesz még, Hol az, aki szívemig száll? Kire hagyom ezt a titkot, Most miért inkább más, Lelkem miért bíztam rád, Ha más ölel át?
Az ember könnyen összezavarodik, hogyha messziről szeret valakit, vagy ha nem viszonozzák a szerelmét. A legszebb szerelem is gyűlöletbe fordul.
Ő olyan neked (...), mint valami drog. (...) Én is látom, hogy most már nem tudsz nélküle élni. Már késő. De én egészségesebb lettem volna a számodra. Nem kábítószer: én lettem volna a nap, a levegő.
Hogy mi a legrosszabb, amit egy fiú tehet egy lánnyal? Én úgy gondolom, hogy az, mikor figyelmen kívül hagyja, míg a lány teljes szívéből szereti őt.
Nem fájhat úgy a betegek testének, Ha éles vas jár át sebeiken, Nem fájna ugy, ha tűzzel égetnének, Mint e sovárgó vágy fáj énnekem. Csak egy kis cseppet önts e fájdalom tüzére, Egy cseppet a remény kútjából, oh leány, Hogy évek mulva bár, de meg fog jőni bére Gyötrelmeimnek, oh csak azt mondd, hogy: talán.
Facebook
Pinterest