Idézetek a vigaszról
A jóakaratú idő ködfátyollal gyógyítja az élet-ejtette sérüléseket.
A vágy erőt ad és utat talál, S megédesül a keserű pohár.
A tények nem tudtak titkos vágyaimról lemondatni, de egyre inkább tudomásul kellett vennem, hogy az ábrándokat csak önmagam csalására dédelgetem.
Ha bármit megadhatnék neked, olyan belső csendességet kapnál, hogy szíved mindig nyugodt és biztos maradna, bármi is történjék életedben.
A könny nyári zápor a léleknek.
Végül úgyis azt teszed, ami a helyes, még ha nehéz is. Tudom, ez nem segít most, és azt is tudom, hogy nem mindig könnyű megtalálni a helyes utat.
Sokszor nem vesszük észre a szerencsénket, pedig egy pislákoló lámpa is boldoggá tehet bennünket, elhalványítja az arcunkon tolakodó áruló jeleket, amit a lelkiismeret vagy valami belső szorongás kényszerít ki belőlünk.
Semmi becézés, semmi kedvesség, ő valóban tudta, mire van szükségem, arra, hogy békén hagyjanak, ahogy most teszi, ott ült az ágyam szélén, többet nem szólt, némán telt el vagy húsz perc, amikor a megkönnyebbülés könnycseppjei lassan kérezkedtek, végigszántva arcom hófehér mezejét.
Sötét idők ezek, de a legsötétebb árnyat is legyőzi a reggeli napfény.
Valamit őrizni fogok magamban mélyen, amit soha nem veszíthetek el. Ami nem kophat el. (...) Valamit, ami láthatatlan. Valamit, amit minden egyes pillanatban éreztünk, ahogy megláttuk egymást.
S alszik a gond, mint a gyermek, Mely sirásban fáradott meg, Föl nem ébred, meg nem hallja, Hogy vendég jön, és megyen!
Csak akkor élek igazán és boldog is csak akkor vagyok, ha legalább időnként egyedül lehetek.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, azért van, hogy te megmutathasd: mennyi szeretet van benned. Megmutattad-e néha legalább? Enyhült, s szépült-e tőled a világ? (...) Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled.
Kedves légy, és tarts ki mindig, semmi másban nincs vigasz!
Ha az ember nem eszik, ugyan mi vigaszt merít abból, hogy esetleg más sem eszik?!
Facebook
Pinterest