Idézetek a vigaszról
Minden apró dolog növekedni kezd, ha táplálják... A szerelem sem más. De ha ez az egész boldogtalanná tesz, hagyd a csudába, és találj valami mást, amitől annyira boldognak érzed magad, amennyire megérdemelnéd. Csak hallgass a szívedre, kövesd az ösztöneidet, és rávezetnek majd a helyes útra.
Amikor a múlt végre elszakad tőled, engedd, hadd menjen. Aztán mássz le a toronyból, és kezdd el élni az életed hátralevő részét. Méghozzá boldogan.
Ha bármi rosszul alakult az életemben, akárcsak ha egy tanár tolt le, csak hazajöttem és zenéltem. Ez ráébresztett arra, hogy rendben vagyok magammal. Különböző dolgok történnek az életedben, dolgok a családoddal, ahogyan felnősz. A zene számomra mindig is menekülés volt ezek elől.
A könyvek voltak az én madaraim és madárfészkeim, háziállataim és istállóim és rétjeim; a könyvtár az egész világ tükörképe volt; s a tükörképben megvolt az eredeti minden mélysége, változatossága, váratlansága.
A természet felkarolta, ahogy minden roncsot felkarol. Magányát megvigasztalta, ahogy minden magányt megvigasztal. A természet minden elhagyatottnak segítségére siet. Ahol minden hiányzik, ott egészen odaadja magát. Virággal futtat be minden omladékot. Repkénnyel köti össze a köveket és szerelemmel az embereket.
Ha valakivel barátkozni szeretnél, csak hallgasd meg a bánatát, és adj neki reményt!
A férfi, ha valóban férfi, felajánlja a vállát a nőnek, hogy az kikapaszkodhasson a gödörből, és ő maga is megtalálja a módját, hogyan emelkedjen ki onnan.
Csodálni a lét kristályvirágát, szívekbe hajló fényes ágát, s e szépséget mind csokorba szedve vigaszul hozni az embertelenbe.
Szerelmük, mint az acél, fehér izzásig hevült, és olyankor nem gondoltak a holnapra. Egymás karjában és az ölelésben kerestek védelmet a világ ellen.
Gyermekkoromban anyám azt mondta, hogy minden problémára van megoldás. Eddig ebben a hitben éltem az életem. De most ez a mondás csak üres aforizmának tűnik, hamis optimizmusnak, ami a gyakorlatban nem állja meg a helyét.
Valahányszor kikívánkozott belőle a sírás, visszafojtotta könnyeit, hogy aztán éjjel kitárulkozó őszinteséggel suttogja el bánatát a holdfénynek, olyankor a sós cseppek lassan elkacskaringóztak az ajkáig, ő lenyalogatta és szipogott. Határozottan hitt benne, hogy odafent létezik az igazság, a hold az. (...) Ő az, aki meghallgatja és megérti.
Láttalak álmomban, harag ült szép homlokod élén S egy csókom haragod fellegit elzavará.
Minden szabadidőmet olvasással töltöttem. A könyvek megnyugtattak. Nem tudom, mások miért szeretnek olvasni. Én azért olvastam, hogy megvigasztaljam magam, igazoljam viselkedésemet, életemet összehasonlítsam a hősök sorsával, beléjük kapaszkodjam, hogy megismerjem és megértsem magamat és másokat.
Minden együtt töltött pillanatot hűen őrzök a lelkemben, mint megannyi kisfilmet. (...) Gyakran visszapörgetem őket a fejemben (...), hogy emlékezzek arra, mennyire boldogok voltunk mi ketten. S ebbe az érzésbe egy szemernyi kétely sem vegyült.
Ha majd eljön a nap, mikor mindannyiunkat másfelé sodor az élet, ne a magányra gondolj, vagy a szomorúságra, mert akkor is van, ami nem változik meg soha, ami így marad örökké.
Facebook
Pinterest