Idézetek a vigaszról
Az a furcsa a sebbel, hogy fájdalommal jár, de amikor meggyógyul, a heg környékén a bőr sokkal erősebb lesz.
Nora Roberts - Északi fény c. film
Az emberi fájdalmakra csak a szeretet s a hit ad vigaszt, s hogy Krisztus részvéte nem ismer csekély és jelentéktelen fájdalmat.
Ne gyászolj! (...) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj.
Örülj (...), mert az élet gyönyörű, és akkora nap süt az égen, hogy a fényéből jut valamennyiünknek.
Minden repülés zuhanással kezdődik.
De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél! S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg a csábító, - te megcsalt, árva testvér!
Amikor minden összeomlik, figyelmünket el kell terelnünk a saját életünkről oda, ahol másoknak a leginkább szüksége van a szeretetünkre és a támogatásunkra. Ezáltal hasznosnak és értékesnek érezhetjük magunkat, ami segíteni fog abban, hogy átvészeljük, bármin megyünk is épp keresztül. Ez az, ami kirángat minket a befelé fordulásból.
Igaz, hogy a balszerencse csak balszerencse marad, de ha az embernek akad egypár jó társa, aki szabad elhatározásából segítségére van, az nem kis vigasz e sáros földtekén.
Nem kell lemondanom, ha nincsen is miről, bármit is várni, ha sose volt kitől. Ami nem veszett el, nem kell megkeressem, csillagnak se gyúlni, ha itt ragyog bennem.
Meg akartam fogni a kezét, de tudtam, hogy mindkettőnknek túl friss még a seb, és hogy egy ilyen mozdulat egyszerre volna túl kevés és nagyon sok.
Egyszerűen képtelen voltam józanul gondolkodni. Reményt akartam. Nem akartam elengedni, mert olyan jó érzés volt kapaszkodni belé.
A sötét lélek-felhők felett is ott ragyog egy Nap, a Szíved, amely képes rá, hogy a lélek viharfelhőit felszaggassa, képes arra, hogy ismét ragyogjon arra, akit szeretsz.
Néha levelet írok magamnak, egy régi bélyeget ragasztok rá, és bedobom a levélszekrényünkbe, hogy a többiek azt higgyék, van valakim, aki csak az enyém és akiről ők nem is tudnak.
Mindegy, milyen szegény az ember, amíg van valakije, akit szerethet.
Hős akárkiből lehet. Még abból is, aki megnyugtat egy kisgyereket csupán azzal, hogy a vállára terít egy kabátot, és tudatja vele, hogy a világnak még nincs vége.
Facebook
Pinterest