Idézetek a természetről
A víz nem csupán csak víz, elődeink vére is egyben.
Az élet színben - formában - hangban él, a tájnak hangja a csend.
Nem mozdult semmi, csak az Idő ballagott időtlen útján a végtelenségnek, maga mögött hagyva a perceket, napokat, éveket. Újra nőttek a fák, virágzott a rét, zsongott az erdő. Visszajött a pinty ezüstciterájával, nevetett a falu száz csillogó ablakszeme, nevettek az emberek a téli estéken, amikor mindent betakart a hó, békésen pipáltak a kémények, mert az erdő úgy is adott, amit adhatott.
Őszi virágok fonnyadása, elállíthatatlan eső. Így távozik a természetből az élet.
Ezüstös nyírfalomb fölött bronz pillangó cikázik. Arannyá lobbant alkonyat kísér el hazáig.
Az eső táncolt, énekelt, a füvön körbe járt, átvonta, húzogatta a gally között haját, aztán kavics sértette fel szelíd lábát, megállt, elhalt ártatlan éneke, nem táncolt már tovább.
De ki festi meg a virágok színét – ki tervezi a pillangók színes szárnyait olyan precizitással, szabályossággal és művészettel, amit csak utánozni tud az emberi tehetség -, ki tervezi a rovarok arányait, hogy kecsesek legyenek, s a fák leveleit? Miért van ennyi szín és szépség, arány és művészet mindenütt a természetben? Hol a dolgok mögött a tervező – a zseni, a művész, aki ezt teremti, mert terv és rajz nélkül egy kis bútort sem lehet csinálni -, kik vannak hát erre a munkára hivatva, s ki adja a megbízást rá az élet óriási terepén? Ez misztikus és csodálatos – mégis reális – és megoldhatatlan!
A csillagfény eleven és örökké mozgó, majdnem olyan, mintha azokból a határtalan térségekből valaki a jóakarat üzenetét küldené, mert a csillagoknak még a neve is kedves. A Vénusz minden nő, akit szeretünk, a Medvék gyermekkorunk mackói, és a Dél Keresztje (...) azoknak, akik hisznek (...), olyan lehet, mit egy zsoltár vagy lefekvés előtti imádság.
Beszélgetni a természettel, ez mindannyiunknak jót tesz: emlékeztet arra, miből vagyunk.
Minél többet ismerünk meg a természet szilárd törvényeiből, annál hihetetlenebbekké válnak a csodák.
Egy-egy levél lehull a tóra. Horpadt bronzérem volt korokból. Elmúlt évszakok mementója.
Kérjünk meg egy idegen bolygóról érkezett lényt, hogy próbálja megfejteni a sakkjáték szabályait pusztán a játék megfigyelése alapján. Egy idő után a földönkívüli pontosan tudni fogja, milyen szabályok szerint kell lépni a gyaloggal, a futóval vagy a királlyal. A játék szabályai végesek és egyszerűek. A lehetséges játszmák száma azonban tényleg csillagászati. Hasonlóképpen, a természet játékszabályai ugyancsak véges számúak és egyszerűek lehetnek, de a szabályok alkalmazása kimeríthetetlen lehet.
Minden fehér, csakhogy törékeny, kemény fehér ez, nem puha. Karját lóbálja a fenyéren egy állig üveg körtefa. A fia is, egy csepp bokor, színjátszó, szűk üvegzekében, ott cseng, nevetgél, ott guggol, és térdét öleli a szélben.
Szeretem a növényeket, meg az állatokat is, azok soha nem tévednek, csak az ember.
A csoda olyan művelet, mely szöges ellentétben áll a természet törvényeivel. S szerintetek ki hozta ezeket a törvényeket? Isten. Következésképp a ti istenetek, aki szerintetek mindent előre látott, szembekerül azokkal a törvényekkel, melyeket saját bölcsessége írt elő a természetnek! E törvények tehát hibásak; vagy legalábbis bizonyos körülmények között nem felelnek meg többé ugyanazon isten elgondolásainak, hiszen azt tanítják nekünk, hogy isten jónak látta felfüggeszteni vagy megmásítani őket.
Facebook
Pinterest